2. fejezet (3)

Furcsa ismeretség

I used to think I was better alone why did I ever wanna let you go?

-Louis Tomlinson

  
 A Bob hasonmás lép felém néhányat, és talán emiatt növekedik bennem a furcsa érzés. Semmihez nem tudnám hasonlítani. Bizsereg egyszerre hideg és meleg. Jó  és rossz érzés futkos felváltva a gerincemen. Megtudnám szokni, de egyelőre nem tudom hova tenni, ez nekem még nagyon új.
    -Melanie, gyere!-fogja meg kezemet Bobby, a valódi, azzal a céllal, hogy eljussunk végre a másik két taghoz.
A hangja észhez térített, ezért eltudom szakítani szemeimet a  vörösen izzó szem pártól.
Nem vagyok annyira tapasztalt, hogy megtudjam mondani, ő vámpír e vagy csak színezi a szemét. A mi Világunkban mindenki tud a létezésükről, sőt azt is tudjuk, hogy az ő bőrük nem változik gyémánttá a Napon. Képesek szimbiózisban élni az emberekkel, ha akarnak.
    A bennem keringő érzés nem szűnik meg, hiába kerülök tőle egyre messzebb. Lehetséges, hogy miatta, illetve a vámpírok miatt kerített hatalmába? Előfordulhat, hogy eddig azért nem tudtam, hogy van képességem, mert nem találkoztam még ilyen lényekkel? Igen. Életem során  megtanultam, hogy itt mindent lehet.
    A pulthoz érve beállok a társaink mellé, akik már vártak ránk, vagyis rám. Bob nagyjából fél perccel előbb ér állt melléjük, mint én, de aggódó barátnőm, már rólam érdeklődik.
-Nyugi, rossz pénz nem vész el.-teszem vállára a kezemet, és rá kacsintok.
Ezek után a pultos csaj felé fordulok, akinek alkatán derékig haján, modell alkatán és tíz pontos mosolyán meg sem lepődök.
-Mit adhatok?-fordul felém, miután kiszolgálta az előttem állókat. Kikértem a rostos barack levemet, ami néhány másodperccel később már előttem is van. Én átnyújtom neki a pontos összeget, hogy ne kelljen számolgatni, és tudjon foglalkozni a többi vendégével.
-Gyere táncolni.-rángatja Letti kezét Andrew, és ezzel el is éri, hogy gyönyörű barátnőm lemásszon a magas székről, és elinduljon vele a táncparkett felé.
-Wow, azt nézd van egy hasonmásom.-mutat Bob a tömegbe, ahol én is felfedezem újra a barna hajú fiút. Megint elmélyedek a vörös szemekben, miközben ő egyre közelebb ér hozzánk, végül meg áll előttem.
-Zayn Malik.-nyújtja illedelmesen felém a kezét, amit kicsit félve fogadok el.
-Melanie, Melanie Spoker. -rázom meg kezét, amiben enyémek szinte eltűnnek. Fogása igencsak erősnek nevezhető, ezért egy kicsit felszisszenek, de nem vagyok képes elszakítani tekintetem az övétől. Ezért csak fél szemmel látom, hogy Bob beszélgetni kezd egy mellette álló fiúval. Valószínűleg ismeri.
-Meghívhatlak egy italra?-mosolyog, de a mosolya nem éri el a szemét, ezért biztos, hogy nem őszinte. Ráadásul a félelem is óriási bennem, mert eddig nem találkoztam még az ő fajtájával, most meg itt áll előttem, és inni szeretne velem.
-Köszi, még van. Majd a következő körben.-pillantok a még alig megkezdett barack levemre. Kezét lassan engedem el, de a szememmel minden egyes mozdulatát követem. Magabiztosan ül le az üresen maradt székek egyikére, és nem telik bele fél percbe nála is ott terem a pincér nő, és felveszi a rendelését. Igaz, az övét sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint azt enyémet. Ezt betudom annak, hogy valaki biztos valami szépet mondott neki, és nem az az oka az örömének, hogy egy fiúval van dolga.
Ő is egy barack levet kér magának, amit nem tudom, hogy annak tudjak be, hogy ő is azt szereti, vagy tudja, hogy melyik az én üvegem.
-Mesélj egy kicsit magadról.-utasít mély hangján, ami egész lényét még távolság tartóbbá teszi.
Ezzel egy időben kezdek el gondolkodni, hogy mit is mondhatnék neki, főleg úgy, hogy csak most ismertem meg.
Akárhogy gondolkodok, mindig arra jutok, hogy semmit nem kellene neki mondanom, de mégis megszólalok.
-Idén leszek 21 éves, az orvosira járok.-gondolatban a pulthoz verem a fejem, hiszen ez egy nagyon buta és közönséges válasz, de mégis úgy tűnik felcsillant a szeme.
-Mikor végzel?-húzza ki magát, és közelebb hajol hozzám, hogy minden egyes szót jól halljon, amit kiejtek a számon.
-Másfél év, de mielőtt azt hinnéd, hogy felelőtlen vagyok, ez nem így van. Befejeztük a ZH-k írását, és az egyik barátnőm azt gondolta, hogy megérdemeljük a pihenést.-veszem fel rögtön a védekező pozíciómat, mert nem szeretném, hogy felelőtlennek tartson, legalábbis ennyi idő után nem.
Nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak azért járok oda, mert az menő. Én tényleg segíteni szeretnék az embereknek, és a nem embereknek is. Talán a sors fintora, hogy Letti, akit legjobb barátnőmnek hívok nem így van ezzel, ő csak azért teszi, mert generációk óta az orvosira jár az új nemzedék, és most pont Letti van soron, akinek ehhez semmi kedve. Sőt, orvos férjet is szánnak neki, de Ő nem ebben a szakmában keresi a párját. Sokkal inkább itt, az éjszakában.
Legbelül tudom, hogy a vámpírok sem tesznek jót az embereknek, de egyszerűen lehetetlennek érzem, hogy felálljak és itt hagyjam Zayn-t. Olyan szinten átformálta a véleményemet a fajtájáról, hogy azt már félelmetesnek nevezném.
-Ezt már kibírod.-pillant rám megértően, majd ujjaival forgatni kezdi az előtte lévő üveget, mintha nagyon mondani akarna valamit, de nem tudná, hogy hogyan kezdje el. Már éppen kezdem feladni a beszélgetést, mikor nagy nehezen megszólal.
-Ember vagy?-sötét szemeit az enyémekbe mélyeszti, de megint nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom. Persze, hogy ember vagyok, hiszen, ha úgy nézzük ő is az, csak más fajta. Mellesleg nem tudom , hogy a szellem idézés, és az furcsa érzés, amit valószínűleg az ő közelsége vált ki azt jelenti-e, hogy nem vagyok ember.
Ilyenkor hol van Grace? Most jól jönne a segítsége.
~Vámpír vadász vagy.-mondja mellőlem a szellemem. Na tessék, csak emlegetni kellett. Fejét nem fordítja felém, hanem a tömegben lát valamit vagy valakit, amit nagyon érdekesnek talál.
Vajon mi az?
Később ki kell derítenem, de most azzal, hogy előkerült sok könnyebbséget okozott nekem.
-Boszorkány vagyok.- jelentem ki enyhe bizonytalansággal a hangomban, ami remélem nem észrevehető.
Sejtésem sincs, hogy erre hogyan fog reagálni. Lehet, hogy nekem esik és mindenki előtt kinyír, hiszen az eddigi tudásom szerint a vérszívók és a varázslók nem igazán szimpatizálnak egymással. Ha ez történne, tuti, hogy kinyírom Gracet. Még egyszer.
-Az remek! És mi a képességed?-érdeklődik tovább felőlem.
Akkor úgy tűnik túl élem a mai estét, de a kérdése újabb gondolkodásba taszít. Ő talán erre van kiélezve?
~Vámpír vadász vagy.-adja megint számba a szavakat Grace.
-Vá-vámpír vadász vagyok.-ejtem ki félve a szavakat. Ez a lány ki akar nyírni engem?
Nem olyan könnyű kimondani ezeket a szavakat, mint én azt hittem, főleg nem úgy, hogy azt hiheti őt is kiakarom nyírni. Pedig senkit nem tudnék megölni, legalábbis szándékosan semmiképp.
    Zayn nem reagál, csak körbe néz a teremben, mintha keresne valakit. Talán így is van, de most engem nyomasztanak a kérdéseim, és nem tudom meddig kell magamban tartanom őket.