2.fejezet (4)

'This time I'm ready to run'

-Harry Styles

    -Te mi vagy?-formálom át az eredetileg sokkal hosszabb és tolakodóbb kérdésemet.
-Tudom, hogy tudod, hogy mi vagyok?-kapja felém fejét. Szemei vérben úsznak, amit nem neveznék különösebben nyugtatónak.-Én is vámpír vadász vagyok.-jelenti ki természetesen, ami arra utal, hogy nem most kezdte el, hanem nagyon régen. Viszont nem értem, hogy miért öli azt a fajt, ami anno életet adott neki.
-Ezt most nem értem..-húzom össze a szemöldökömet, és ezúttal nem várom meg még Grace kitalálja, hogy mit lenne helyes mondani.
-Nem is kell érte..-kezdi el a magyarázást, de egy göndör hajú fiú félbeszakítja.
-Haver gáz van, gyere.-ordibálja Zayn fülébe lihegve. Mintha kilométereket futott volna.
-Mi ilyen fontos? Ne válaszolj!-kel fel mellőlem, lép néhányat, majd vissza néz rám.- Jössz vagy megvársz itt?
-Ma..-kezdem el, de ebben a pillanatban halott barátnőm rávágja, hogy megyek szóval kijavítom magamat.-Illetve megyek.-mászok le én is a székről és lejjebb húzom a rikítóan piros ruhámat, hogy azért ne lógjon ki belőle semmim. Most már értem anya miért utálja ezeket a ruhákat.
    Egy szűk, szinte egy személyes folyosón haladunk, mikor a kezembe nyom egy fa darabot. Mint kiderül, a járat a konyhába vezet. Néha visszanéz rám, hogy követem e őket, és én természetesen a nyomukban vagyok, hiszen semmi kedvem nincs egyedül maradni egy olyan helyen, ahol elméletileg nem is lehetnék.
Eszembe jutnak a bent bulizó társaim, akiket már jó ideje nem láttam, ezért elkezdek aggódni értik, de ez nem a legalkalmasabb pillant. Ez onnantól válik teljesen nyilván valóvá, amikor a kiáltások hangja már hallható lesz a fém ajtón át. Azt hiszem rossz ötlet volt, hogy velük jöttem, de most már mindegy.
    A hangokat úgy lehet hallani az 5-6 centis ajtón keresztül, mintha közvetlenül mellette állnánk, pedig erről szó sincs. Nagyjából 7 méter választ el tőle minket, amit egy óriási ordítás után futva teszünk meg, ugyanis Zayn megragadja a kezemet, és rángatni kezd maga után. A hirtelen jött gyors tempótól felfordul a gyomrom, de a kint ránk váró látvány sem volt jobb.
    Mindenhol vér. A  falakon a földön és az embereken is, akik közül jó páran mozdulatlanul fekszenek.
Az eddig mellettem álló srácok hamar magukhoz térnek az első sokkból, és támadásba lendülnek. Én erre nem vagyok képes, tekintve, hogy életemben nem csináltam még ilyet, de felfedezek egy a kukák mögött meghúzódó srácot, akihez oda is rohanok. Ahogy meglát emeli a kezében lévő fegyvert, hogy engem teljesen halottá tegyen, de igyekszem megnyugtatni. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy Ő is Zayn-ék csapatába tartozik.
-Ne aggódj, Zaynnel vagyok.-merészkedek hozzá még közelebb, és leguggolok mellé, hogy szemügyre vehessem sérülését. A fiú nevének hallatára leereszti a kezét, innen tudom, hogy nem az ellenség táborából való.
Kezét erősen szorítja sebére, ami nem tűnik túl barátságosnak, és nagyon vérzik. Gyorsan leveszem magamról a vékony pulcsimat, majd összegyűröm, és odaszorítom a sebesüléshez, azzal a szándékkal, hogy elállítom a vérzését.
-Louis vagyok.-mutatkozik be nekem gyenge hangján, ami megmosolyogtat. Alig él, de nem felejti el az illemet.
-Melanie.-pillantok fel rá. Az ő szemei még varázslatosabbak, mint társáé. Szinte tengerkék íriszei teljesen magukkal ragadnak, és ha éppen nem azon fáradoznék, hogy megmentsem, valószínűleg megengedném magamnak, hogy több ideig csodáljam őket.-De ne beszélj, ez gyengít.
-Ne parázz annyira, hibrid vagyok. Nem fogok elpatkolni egy pár szálkától.-mondja sziszegve. Oké, azzal, hogy a hibridiséget emlegette nem segített, mert ilyenről még nem hallottam, de később ha lesz még rá egyáltalán alkalmam, kiderítem.
-Mutasd!-utasítom keményen, mert azt már megtanultam, hogy az összes élőlény borzasztóan makacs, ha történik vele valami.
-Mi van, talán orvos vagy?-nevet fel, de hamar abba is hagyja. Hát igen, nem legszerencsésebb dolog most a nevetés.
-Igen.-veszem el óvatosan a kezét, és az anyagot a sebétől, amit ez úttal már enged is. A látvány nem túl bizalom keltő, van benne egy nagy darab fa és körülötte sok pici szálka.
-Mit látsz doki?-vált hangnemet, és érezhető az aggódás a hangjában.
-Semmi biztatót, beletörték a karót, ami még mindig benne van, ráadásul tele van szálkákkal.-vázolom neki a helyzetet. Oké, csináltam már ilyet a gyakorlati órákon, de könyörgöm! Az egy bábú volt, nem fájt neki, és nem kellett félnem attól, hogy elvérzik idő közben.
-Rajtad nem segít a vámpírvér?-dobom be az aduászomat.
-NEm, az engem megöl. Hidd el, ha segítene, akkor már felnyaltam volna a földről is.-szorítja jobban sebéhez, a már teljesen átázott anyagot. Ha így folytatjuk a testéből teljesen kiürül a vér. Sok ötlet jut eszembe hirtelen, de mégis az utolsót választom. Megvárjuk míg Zaynék végeznek, elvitetem magunkat egy kicsit tisztább és biztonságosabb helyre, majd kiszedem a fadarabokat Louisból. Idő közben megint eszembe jut, hogy Lettiéknek nem is szóltam, de a telefonom térerő hiányában, csak segélyhívásra alkalmas. Hát nekem most ez eléggé vész helyzet..
-Talán egy kicsit kifinomultabb.-nyújtja felém Louis az ő telefonját, és igaz van. Gyorsan elküldöm Lettinek, hogy lelépek, majd mesélek, és visszaadom neki a készüléket.
-Köszönöm.-mondom, miközben körbenézek. Pont jókor, mert egy szőke hajú srácot akkor éppen akkor döntenek le. Rám emeli aggódó tekintetét, mintha tőlem várna valami megoldást.
-A karódat..-nyögi Louis, én pedig keresgélni kezdem a sajátomat. Lehet, hogy egyszerűbben menne, ha egyszerűen elvenném a gyönge fiútól, de mire ez eszembe jut a kezembe kerül a sajátom, szóval feljebb tápászkodok és körülnézek.
-Hé'!-kiáltom el magam, hogy újra rám figyeljen, majd eldobom a fadarabot. Sikerült neki elkapnia, egy olyan mutatvánnyal, amiket csak filmekben lehet látni. Legalábbis eddig én csak ott láttam.-Ezt meg hogy?-kérdezem sokkal inkább magamtól, mint a fiútól, de kapok választ.
-Ő vérfarkas, a reflexei páratlanok.-világosít fel. Ezen az éjszakán több lénnyel találkoztam, mint eddigi életem során összesen.
-Szerinted sokáig tart még?-nézek a sebére riadtan, mert a vérzés csak csökkent.
-Nem tudom, elég sokan vannak, de Harryék nagyon gyorsak. Szerencsére.-suttogja maga elé az utolsó szót, de azért hallható. Amúgy meg, ki a fene az a Harry?
    Kezét leveszi a sebéről, és én rögtön átveszem a helyét. Rászorítom a vértől átázott anyagot. Louis egyre laposabbakat pislog, ami valószínűleg a vérveszteségének köszönhető, ezért úgy érzem,itt az ideje, hogy megzavarjam Zaynt az öldöklésben. Pedig alap helyzetben a Világért sem tennék ilyet.
-Figyelj, nem szabad elaludnod. Ha most elalszol, akkor az az életedbe is kerülhet. Szólok Zaynnek.- csak egy aprót bólint és újra megfogja a 'pulcsimat'.
-Melanie..-hallom meg a hangomat a hátam mögül, pedig még csak pár métert tettem meg. -Vidd magaddal.-darabja nekem a karót. Ezzel vállalja, hogy teljesen védtelen marad amíg vissza nem érek hozzá.
A rengeteg halott, a csatakiáltások, és a vér ami mindenhol ott van félelmet ébreszt bennem, de csak a cél lebeg a szemem előtt. Meg kell találnom Zaynt. Igaz, nem túl nagy feladatot, mert kicsit magasabb az ellenfeleiknél, ezért kimagaslik közülük.Gyorsítok a tempómon, hogy hamarabb odaérjek, majd beállok a fiú mögé. Örülök, hogy eddig nem kellett használnom a karót, de ezután sem szeretném.
-Zayn, sajnálom, hogy megzavarlak, de Louis nem tudom meddig bírja.-üvöltöm a fülébe, hogy a kiabálások között meghallja. Egy kicsit haragszom Gracere, amiért ilyen helyzetbe hozott, viszont a magassarkú jó ötlet volt, így pont felérem a harcoló fiút.
-Van jogsid?-néz rám félig, de másik szemével a közeledő ellenségét figyeli.
-Már honnan lenne?-háborodok fel egy kicsit. Oké, ő már idős, tuti nagyon régen megtudta csinálni, de én még fiatal vagyok, és eddig se pénzem, se időm nem volt rá.
-Jól van, akkor várj egy kicsit.-fordul vissza, és rögtön szíven szúr egy vámpírt.
-Ha gondolod én órákat várok, de ez nem mondható el a barátodról. -kiabálom még utoljára, majd úgy döntök, azzal semmit nem érek el, ha a háta mögött állok. inkább visszafutok a sebesülthöz, már amennyire a cipőmben tudok futni.
-Louis, gyere. Próbálj meg felállni.-rakom nyakamba az egyik kezét, hogy így segítsek. Hát, ha a fiúk nem igyekeznek, én nem sok jót jósolok neki.
-Hova akarsz menni?-kérdezi fájdalmasan, miközben próbál talpra állni.
-Feltételezem, hogy tudod merre van az autótok. Időt nyerünk.- egyenesedik ki teljesen, hogy test súlya egy részét áttudja rakni rám.
Nem mondom, hogy túl könnyű, így mozogni, de csak így juthatunk el az autóig.
Fél szemmel látom, hogy Zayn ránk néz, de nem időzhet rajtunk, mert az ellenségei nem akarnak elfogyni, és mintha sorozatosan gyártanák jönnek.
Louis vezetésével 10 perc lassú séta után kiérünk a sötét sikátorból a szórakozó hely elé, ahol nem kevés autó áll.
-Sötét szürke Range Rovert keresünk, valahol arra.-mutat a tőlünk első északi irányba. Arra sincsenek kevesebben, de szerencsére a sok lapos autó közül egész szépen kimagasodik a terepjáró alkatú kocsi.
Louis az ajtó mellett egyre lejjebb csúszik, míg végül el nem éri a földet.
Szerencsénkre a csapat többi tagja viszonylag hamar végez, és felénk tart, hogy minél hamarabb elindulhassunk.
A göndör hajú srác rögtön Zayn mellé pattan, hogy segíteni tudjon Louis autóba tuszkolásában. Közben a másik egész átlagos kinézetű srác is beszáll, hogy az ölébe tudják helyezni a sérült fejét, majd a szőke is beül előre, és úgy helyezkedik, hogy az ölébe tudjak ülni.
-Gyere.-néz rám várakozóan, de én tovább bámulom, ahogy a göndör hajú is beül hátra, majd Zayn megkerüli az autót, és a vezető felőli ülést foglalja el.

2. fejezet (3)

Furcsa ismeretség

I used to think I was better alone why did I ever wanna let you go?

-Louis Tomlinson

  
 A Bob hasonmás lép felém néhányat, és talán emiatt növekedik bennem a furcsa érzés. Semmihez nem tudnám hasonlítani. Bizsereg egyszerre hideg és meleg. Jó  és rossz érzés futkos felváltva a gerincemen. Megtudnám szokni, de egyelőre nem tudom hova tenni, ez nekem még nagyon új.
    -Melanie, gyere!-fogja meg kezemet Bobby, a valódi, azzal a céllal, hogy eljussunk végre a másik két taghoz.
A hangja észhez térített, ezért eltudom szakítani szemeimet a  vörösen izzó szem pártól.
Nem vagyok annyira tapasztalt, hogy megtudjam mondani, ő vámpír e vagy csak színezi a szemét. A mi Világunkban mindenki tud a létezésükről, sőt azt is tudjuk, hogy az ő bőrük nem változik gyémánttá a Napon. Képesek szimbiózisban élni az emberekkel, ha akarnak.
    A bennem keringő érzés nem szűnik meg, hiába kerülök tőle egyre messzebb. Lehetséges, hogy miatta, illetve a vámpírok miatt kerített hatalmába? Előfordulhat, hogy eddig azért nem tudtam, hogy van képességem, mert nem találkoztam még ilyen lényekkel? Igen. Életem során  megtanultam, hogy itt mindent lehet.
    A pulthoz érve beállok a társaink mellé, akik már vártak ránk, vagyis rám. Bob nagyjából fél perccel előbb ér állt melléjük, mint én, de aggódó barátnőm, már rólam érdeklődik.
-Nyugi, rossz pénz nem vész el.-teszem vállára a kezemet, és rá kacsintok.
Ezek után a pultos csaj felé fordulok, akinek alkatán derékig haján, modell alkatán és tíz pontos mosolyán meg sem lepődök.
-Mit adhatok?-fordul felém, miután kiszolgálta az előttem állókat. Kikértem a rostos barack levemet, ami néhány másodperccel később már előttem is van. Én átnyújtom neki a pontos összeget, hogy ne kelljen számolgatni, és tudjon foglalkozni a többi vendégével.
-Gyere táncolni.-rángatja Letti kezét Andrew, és ezzel el is éri, hogy gyönyörű barátnőm lemásszon a magas székről, és elinduljon vele a táncparkett felé.
-Wow, azt nézd van egy hasonmásom.-mutat Bob a tömegbe, ahol én is felfedezem újra a barna hajú fiút. Megint elmélyedek a vörös szemekben, miközben ő egyre közelebb ér hozzánk, végül meg áll előttem.
-Zayn Malik.-nyújtja illedelmesen felém a kezét, amit kicsit félve fogadok el.
-Melanie, Melanie Spoker. -rázom meg kezét, amiben enyémek szinte eltűnnek. Fogása igencsak erősnek nevezhető, ezért egy kicsit felszisszenek, de nem vagyok képes elszakítani tekintetem az övétől. Ezért csak fél szemmel látom, hogy Bob beszélgetni kezd egy mellette álló fiúval. Valószínűleg ismeri.
-Meghívhatlak egy italra?-mosolyog, de a mosolya nem éri el a szemét, ezért biztos, hogy nem őszinte. Ráadásul a félelem is óriási bennem, mert eddig nem találkoztam még az ő fajtájával, most meg itt áll előttem, és inni szeretne velem.
-Köszi, még van. Majd a következő körben.-pillantok a még alig megkezdett barack levemre. Kezét lassan engedem el, de a szememmel minden egyes mozdulatát követem. Magabiztosan ül le az üresen maradt székek egyikére, és nem telik bele fél percbe nála is ott terem a pincér nő, és felveszi a rendelését. Igaz, az övét sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint azt enyémet. Ezt betudom annak, hogy valaki biztos valami szépet mondott neki, és nem az az oka az örömének, hogy egy fiúval van dolga.
Ő is egy barack levet kér magának, amit nem tudom, hogy annak tudjak be, hogy ő is azt szereti, vagy tudja, hogy melyik az én üvegem.
-Mesélj egy kicsit magadról.-utasít mély hangján, ami egész lényét még távolság tartóbbá teszi.
Ezzel egy időben kezdek el gondolkodni, hogy mit is mondhatnék neki, főleg úgy, hogy csak most ismertem meg.
Akárhogy gondolkodok, mindig arra jutok, hogy semmit nem kellene neki mondanom, de mégis megszólalok.
-Idén leszek 21 éves, az orvosira járok.-gondolatban a pulthoz verem a fejem, hiszen ez egy nagyon buta és közönséges válasz, de mégis úgy tűnik felcsillant a szeme.
-Mikor végzel?-húzza ki magát, és közelebb hajol hozzám, hogy minden egyes szót jól halljon, amit kiejtek a számon.
-Másfél év, de mielőtt azt hinnéd, hogy felelőtlen vagyok, ez nem így van. Befejeztük a ZH-k írását, és az egyik barátnőm azt gondolta, hogy megérdemeljük a pihenést.-veszem fel rögtön a védekező pozíciómat, mert nem szeretném, hogy felelőtlennek tartson, legalábbis ennyi idő után nem.
Nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak azért járok oda, mert az menő. Én tényleg segíteni szeretnék az embereknek, és a nem embereknek is. Talán a sors fintora, hogy Letti, akit legjobb barátnőmnek hívok nem így van ezzel, ő csak azért teszi, mert generációk óta az orvosira jár az új nemzedék, és most pont Letti van soron, akinek ehhez semmi kedve. Sőt, orvos férjet is szánnak neki, de Ő nem ebben a szakmában keresi a párját. Sokkal inkább itt, az éjszakában.
Legbelül tudom, hogy a vámpírok sem tesznek jót az embereknek, de egyszerűen lehetetlennek érzem, hogy felálljak és itt hagyjam Zayn-t. Olyan szinten átformálta a véleményemet a fajtájáról, hogy azt már félelmetesnek nevezném.
-Ezt már kibírod.-pillant rám megértően, majd ujjaival forgatni kezdi az előtte lévő üveget, mintha nagyon mondani akarna valamit, de nem tudná, hogy hogyan kezdje el. Már éppen kezdem feladni a beszélgetést, mikor nagy nehezen megszólal.
-Ember vagy?-sötét szemeit az enyémekbe mélyeszti, de megint nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom. Persze, hogy ember vagyok, hiszen, ha úgy nézzük ő is az, csak más fajta. Mellesleg nem tudom , hogy a szellem idézés, és az furcsa érzés, amit valószínűleg az ő közelsége vált ki azt jelenti-e, hogy nem vagyok ember.
Ilyenkor hol van Grace? Most jól jönne a segítsége.
~Vámpír vadász vagy.-mondja mellőlem a szellemem. Na tessék, csak emlegetni kellett. Fejét nem fordítja felém, hanem a tömegben lát valamit vagy valakit, amit nagyon érdekesnek talál.
Vajon mi az?
Később ki kell derítenem, de most azzal, hogy előkerült sok könnyebbséget okozott nekem.
-Boszorkány vagyok.- jelentem ki enyhe bizonytalansággal a hangomban, ami remélem nem észrevehető.
Sejtésem sincs, hogy erre hogyan fog reagálni. Lehet, hogy nekem esik és mindenki előtt kinyír, hiszen az eddigi tudásom szerint a vérszívók és a varázslók nem igazán szimpatizálnak egymással. Ha ez történne, tuti, hogy kinyírom Gracet. Még egyszer.
-Az remek! És mi a képességed?-érdeklődik tovább felőlem.
Akkor úgy tűnik túl élem a mai estét, de a kérdése újabb gondolkodásba taszít. Ő talán erre van kiélezve?
~Vámpír vadász vagy.-adja megint számba a szavakat Grace.
-Vá-vámpír vadász vagyok.-ejtem ki félve a szavakat. Ez a lány ki akar nyírni engem?
Nem olyan könnyű kimondani ezeket a szavakat, mint én azt hittem, főleg nem úgy, hogy azt hiheti őt is kiakarom nyírni. Pedig senkit nem tudnék megölni, legalábbis szándékosan semmiképp.
    Zayn nem reagál, csak körbe néz a teremben, mintha keresne valakit. Talán így is van, de most engem nyomasztanak a kérdéseim, és nem tudom meddig kell magamban tartanom őket.