2. fejezet (1)

Új Barát

Csak mert megvannak a hibáid az nem azt jelenti, hogy nem vagy szép

 -   Zayn Malik

 

Melanie Spoker

Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Egy olyan világban, ahol rengeteg ember rendelkezik szuper képességekkel, én nem. Anyám és Apám is! Anya szellemeket tud idézni, néhány gondolatával Apa pedig a varázslatok mestere. Bezzeg én, egy egyszerű szerelmi bűbáj sem sikerül, sőt igazából semmi. Nagyi azt mondta, hogy legyek türelmes, idővel ki fog derülni, hogy mi az én képességem. De könyörgöm! Lassan 21 éves vagyok, anya ilyenkor már rég a szellemivel haverkodott.
    Ennek ellenére én rengetegszer  próbálkozom, nem adom fel. Tekintve, hogy a suliból ma sokkal később értem haza, nem kell várnom a sötétedésre.
A függönyömet azért elhúzom és az ajtót is gondosan bezárom magam után, hogy ne zavarhasson meg senki. Az idegesség viszont nem segít, ezért le kell nyugtatnom magam...még a végén valami gonosz boszit idézek  meg, és nem tudom elzavarni. Magamhoz veszem a törölközőmet, valamint az ágyamra kikészített melegítő szettet, és a fürdőbe irányítom lépteimet.
Mikor már úgy érzem, hogy lelki állapotom megfelel egy szellem megidézéséhez, kimászok a meleg víz alól, bekenem magam a test ápolómmal, majd felöltözöm és visszamegyek a szobámba.
    A volt legjobb barátnőmet szeretném néhány órára vagy napra visszacsalogatni Grace két éve halt meg, rejtélyes körülmények között. A rendőrök megállapították, hogy depressziójánbak köszönhetően este, mikor már a szülei aludtak kivetette magát az ablakon, de tudom, hogy ez nem igaz. Grace egy cseppet sem volt depis, sőt élvezte az életet és azt, hogy mindenki körül rajongja. Ilyen szépséggel az lett volna a csoda, ha nem teszik ezt.
Gyorsan kapkodom elő a kellékeket, és rendezem el a megszokott helyükre. Legvégén meggyújtom a gyertyákat, és belépek a körbe, magam elé helyezve a képet. Ez az a kép, ami utoljára készült róla, halála előtt néhány nappal . Egy fotós készítette őket, hiszen modellkedett is. A témája a 'halál' volt, ezért fekete-fehérben van az egész, mégis gyönyörű. Miután újra szemem előtt látom, már csukott szemmel is a képet mondogatni kezdem a már jól ismert, latin szövet. Legalább tízszer megismétlem, de semmi.
Idegesen pattanok fel, és ezzel majdnem felborítom  a mögöttem lévő gyertyát is. Kilépek a körből, amivel megszegem a második legfontosabb szabályt. Az első az, hogy soha nem szabad egyedül idézni. Sietve fújom el a gyertyákat, hogy minél előbb leérjek a konyhába és főzhessek magamnak egy nyugtató teát.
Soha nem érdekelt igazán a szabály szegés, de már nekem is eszembe jutott, hogy az egyedüllét miatt nem sikerült. Erre rá is cáfoltam, mikor egyik barátnőmet kértem meg arra, hogy tartson velem. Akkor sem történt semmi, szóval maradtam a magánynál.
A földszintre érve megtöltök egy bögrét hideg vízzel, majd a mikróba helyezem három percre. Az epres teára is Grace szoktatott rá, ez volt a kedvence. Anyu pedig már automatikusan hozza haza, mikor látja, hogy fogyóban van. Két éve minden nap megiszom legalább egy bögrével.
Visszafele lassítok a tempómon, nehogy kilöttyenjen a forró finomság. Péntek lévén nem kell tanulnom, de ha kéne sem tenném, ezért befészkelődök a párnáim és takaróm közé, hogy keressek valami nézhető műsort a tévében. Tudom, hogy ez lehetetlen, de mindig megpróbálom..mindegy is, mert úgysem az köt le, hanem a telefonom nyomkodása, amin próbálok értelmesen beszélgetni az osztály társaimmal. Ez még nehezebb feladatnak tűnik, mint valami nézhető film találása. Főleg, hogy a felének annyi esze sincsen, mint egy tevének.
A földre tekintve veszem észre, hogy mindent úgy hagytam, ahogy oda raktam. Ezt is csak egy váll rándítással hagyom későbbre.
Kisebb megváltásnak bizonyul, mikor a telefonom rezegni kezd a kezemben, a képernyőn pedig a legjobb barátnőm képe jelenik meg, aki szintén az osztályunkba jár.
-Szia Mel, miujság van?-nevet jókedvűen, és a hangok alapján leveti magát az ágyára.
-Szia Letti, pihengetek. Te most értél haza?-utalok arra, hogy nem velem jött el a suliból, így biztos, hogy eddig csavargott.
-Nem, kb. tíz perce.-feleli zavartan, ami azt jelenti, hogy tényleg ez történt, de mielőtt megszólalhatnék folytatja.-Tudod, mostanában nem nagyon voltál velünk sehol, szóval a srácokkal arra gondoltunk, hogy elmehetnék valamerre.-ebben a pillanatban olyat tapasztalok, mint még soha. A hideg átjárja testemet, ezért rögtön az ablakra kapom tekintetem, de az zárva van, mint mindig. Lassan fordítom vissza a fejem, hogy megbizonyosodjak a dolgok normálisságáról. Tekintetem nem ér vissza a tévéhez, mert a szekrényem előtt egy furcsa, de ismerős alakot vélek felfedezni, majd halk víz hangzó suttogás üti meg a fülemet, egy olyan hang, amit utoljára két éve hallottam. Tovább nem figyelve barátnőm beszélve meredek az alakra.
-Ez nem lehet..-suttogom magam elé elképedve. Hihetetlen még soha nem sikerült.
~Nehogy már meglepődj! Te hívtál.-nevet fel jókedvűen. Mindeddig azt hittem, hogy a szellemek szomorúak, de ő ezt az első mondatával cáfolta.~Sokkot kaptál kislány?
-Azt-azt hiszem.-nyelek nagyot, suttogásom közben. A halk beszédem minden egyes szavát meghall, és ezen el is mosolyodik.
~Megidéztél, nem emlékszel?-jön közelebb hozzám, miközben Leticia továbbra sem hagyja abba a mesélést terveiről.-Tudom, hogy szükséged van rám. Amit tudnod kell az az, hogy engem senki nem láthat rajtad kívül. Még anyukád sem.
-De hát anya minden szellemet lát.-értetlenkedek.
~Tévedsz, anyukád csak azokat látja akiket ő idézett meg, vagy maga a szellem keres fel. Ráadásul a rokona vagy,ezzel védettséget élvezek.-mosolyog büszkén, majd végig simít karomon, de csak egy lágy szellőnek érzem.~Menj el Lettivel.
-Jó, hogy mondod.-emelem vissza fülemhez a készüléket.
-...szóval egy óra múlva ott vagyunk érted.-fejezi be a mondandóját. Grece-nek még mindig tökéletes időzítése van.
-Rendben várlak, szia.-teszem le a  telefont meg sem várva, még ő elköszön.
~Na gyere, keresünk neked valami buli ruhát.-biccent a szekrény felé, én pedig felpattanok, hogy kinyithassam előtte az ajtót.
Iszonyatosan régen váltunk el egymástól, mégis olyan, mintha minden napunkat együtt töltöttük volna.
    Nyugodtan lebeg be a két szárnyú szekrényen, majd meglebegteti a bent felakasztott ruhákat.Az biztos, hogy két év alatt rengeteget változott a stílusom, és lecseréltem a ruha táramat is.
~Szép lettél.-mondja miközben tovább nézegeti a kínálatot.~Úgy értem még szebb. .most már  nem tudnék veled versenyezni.
-Mi történt valójában?-pillantok rá átlátszó testére. Csak átnéz válla felett és szomorúan mosolyra húzza száját.
~Holnap mindent elmondok.-nyom a kezembe egy piros, igen csak rövidke ruhát.
-Tudod, hogy anya nem szereti, ha ilyen ruhákat hordok. Úgy érzi, hogy mutogatom, azt ami neki soha nem volt.-hajtom le a fejemet. Ha anyát nem anyának szólítanám, és nem ugyan az lenne a vezeték nevünk, senki nem mondaná meg, hogy mi valami rokonságban állunk. Neki rövid, természetesen szőke haja van, és mindenből picit kapott. Szemben velem, hiszen hajam már szinte fekete és hátam közepéig ér. Az alakomról nem is beszélve. Jóval nagyobb mindenem.
~Erről te nem tehetsz.-erősködik tovább. Ha közelebbről megnézem a ruhát rájövök, hogy igaza van, valóban gyönyörű.
-Te hogyan tudsz megfogni dolgokat? Azt hittem te falon át közlekedsz, meg mindenen átnyúlsz.-nevetek fel hirtelen. Most, hogy ez a pillanat már nem csak a képzeletem, hihetetlennek tűnik.
~Ez nem ilyen egyszerű. Áttudok nyúlni dolgokon, ahogy te mondod.-löki át kezét a nyitott ajtón-De meg is tudom fogni azokat.-fogja meg a fa anyagot, majd becsapja.
-Nem kérdezek többet. -emelem fel mindkét kezemet.-Velem jössz?
~Azt mondtad, hogy nem kérdezel többet, de természetesen.-húzza ki előttem a széket, majd a smink cuccaimat az asztalra helyezi.
-Most is te fogsz sminkelni?-teszek fel még egy kérdést. Mióta azt, mondtam nem kérdezek többet csak azt teszem..
~Nem,  szeretném látni, hogyan boldogultál nélkülem.-Régen minden fontos alkalommal ő tett széppé. Hiányzott. Amint felhúzom a ruhát bebizonyosodik, hogy barátnőm ez alkalommal sem döntött rosszul, ahogy soha sem. A vörös anyag úgy illik testemhez, mintha direkt rám öntötték volna.
Ezek urán Grace kihúzza nekem a széket, hogy nekilássak a kifestésnek. Nem tervezek semmi ütőset, csak egyszerű szem kihúzás, és vörös rúzs. Nem telik bele három percbe az elkészülése, de ennyi idő pont elég, hogy az új szellemem találjon nekem egy fekete magassarkút. Óvatosan küzdöm bele apró lábaimat, majd a tükör felé fordulok.
~Gyönyörű vagy, megtanultad mi áll jól neked.-áll mellém, és végig néz rajtam.
Minden szavát elhiszem, hiszen valóban, a tükörből egy gyönyörűséges lány néz vissza rám, akiről nem tudom elhinni, hogy valóban én vagyok.