3.fejezet (2)

3. fejezet-2 rész

    Mereven bámulok Harryre. Versenyezni akar? De mégis hogyan?
Valószínűleg nagyon kétségbeesett arcot vágok, mert a két kávé kitöltése után, kihúzza az asztal mellett álló egyik széket, kényelmesen elhelyezkedik és várja, hogy kövessem a példáját.
-Úgy gondolom, hogy egyikünk sem mondana le szívesen a hölgyemény társaságáról. Tény és való, hogy fajilag én illenék hozzá jobban, de veled sem lenne rossz.-kortyol bele kávéjába. A külső szemlélők azt hihetnék, hogy nagyon komoly üzletemberek vagyunk, pedig csak két egyszerű 20éveiben járó fiú, akinek ugyan az a lány tetszett meg.-Szóval szerintem neki kéne eldönteni, hogy kivel akar együtt lenni. Csak hát, ez úgy elég nehéz, ha nem ismer minket, szinte semennyire. -fejezi be, és kérdő pillantásokat vet felém. Azt hiszem a beleegyezésemet várja.
-És mik a szabályok?-teszem le a piros 'Z' betűs bögrémet.
-Szabályok?-húzza fel Harry-sen a fél szemöldökét.-Azok...nincsenek.
-De kellenek. Például, nem lenne rossz, ha nem tudnád elvarázsolni, hogy jobban tetsz neki.-bökök a bögrén pihenő kezére.
Ő nem a filmes Harry-re hasonlót, ugyanis nem tud söprűn lovagolni és pálcája sincsen. A varázslatokat a fejében dönti el, és nagyon végszükséglet esetén mozdítja hozzá a kezeit.
-De te is simán megfenyegetheted, hogy megölöd.-tárja szét karját.
-Akkor ezt is beleírjuk az íratlan szabályzatunkba.-rándítom meg a vállam, és felállok, hogy visszamenjek vigyázni sebesült barátunkra.
    Újabb bögre kávéval a kezünkben térünk vissza a nappaliba, ahol Louis továbbra is nyugodtan alszik.
-Szedjük össze, hogy mit nem szabad.-ajánlja Harry. Ahelyett, hogy elkezdtük volna sorolni a tiltott dolgokat csend telepedett közénk. Valójában más nem nagyon van, amit ne tehetnénk, hogy meghódítsuk.
-Akkor jó. Ezt meg is beszéltük. Annyi, hogy ezt a versengést semmiképpen nem említjük meg neki.-teszi hozzá még utólag, de ezzel természetesen én is egyet értek, mert a lány valószínűleg kirohanna a világból, ha megtudná, hogy egymást legyőzve próbáljuk megszerezni.
-Milyen versengésről van szó?-szólt közbe egy harmadik hang, akiben Louis ébredező hangját véltük felfedezni.
Nagy kék szemeivel pislog ránk, hogy megtudja miről beszélgettünk annyira lelkesen néhány perccel ezelőtt.
-Csak mivel nyár eleje van, és közeleg Liam születésnapja, arra gondoltunk versengünk egyet a legjobb szülinapi ajándék-díjért.-mosolygok kicsit zavartan Louisra, és egy szuszra hadarom el az egészet.
Harry elismerően bólogat, hogy néhány másodperc alatt ilyen baromságot tudtam kitalálni, de ahogy láttam az arcán tetszik neki az ötlet.Ahogy sajnos, Louisnak is.
-Csodálatos ötlet, beszállok.-emelkedik feljebb, és már nem nyög akkorát, mint azelőtt, ami azt jelenti, hogy gyógyulásnak indult a sebe.
Harod enyhén szúrás pillantással néz rám, amit én is viszonozok. Értem én, hogy nincs kedve órákon keresztül keresni Liam tökéletes ajándékát, hiszen nekem sincs. De ha Louis megtudja, hogy mi a valódi verseny "tárgy",biztosan kiakad, hogy nem beszéljük meg normálisan a dolgokat.
-Oké, a lényeg az, hogy soha ne egyszerre menjünk, hogy majd csak a bulin tudjuk meg, hogy melyik a legjobb.-sóhajt Harry, ezzel jelezve, hogy feladta a farkas szem nézést, és csináljuk meg ezt is.
-Zsír, ki mikor kezdi el?-vigyorog Louis lelkesen.
-Te csatlakoztál utoljára, szóval szerintem menj először te, mi meg majd igazodunk hozzád.-kelek fel, hogy az időközben kiürült bögrémet vissza vigyem a konyhába. Természetesen Harry is kezembe nyomja a bögréjét, amit Niall-től kapott még szülinapjára és a "Vigyáznom kell magamra, mert nehezen vagyok pótolható. Mások sokan vannak, ők könnyen pótolhatóak."- feliratot megmosolyogtam.
    Még mindig mosollyal az arcomon megyek vissza a két, illetve Liammel, háromra kiegészült fiúkhoz.
-Jó reggelt, van kávé?-mosolyog rám kialudt arccal. De régen aludtam már ki magam.
-Igen, van még valamennyi a konyhában.-közben arrébb állok, hogy eltudjon menni mellettem, majd miután ez megtörtént leülök az üresen álló fotelbe, és előveszem a telefonomat, hogy elmélyedjek benne. Mielőtt ez bekövetkezett volna hallom, hogy Louis Liam után kiabál, hogy hozzon neki is kakaót, Harry pedig feláll és a lépcső felé veszi az irányt.
    Egyszer csak, mintha megdermedtem volna, bámulok a képernyőre és az agy kerekeim őrült tempóban kezdenek forogni. Meg kell találnom Melaniet, Harry alapból előnyből indul, mert tudja, hogy hol lakik, és bár nem mondta, de lehet, hogy a száma is meg van neki. Nem, ezt nem engedhetem.
Bepöntyögöm a nevét a keresőbe, és nézegetni kezdem a profil képeket egy ismerős arcot keresve. A legnagyobb probléma, hogy több ezer Melanie nevű lány él a Földön. Egy darabig rákattintok minden egyes képre, majd csak azokra, amelynek lakóhelyeként London volt megjelölve.
Így is legalább 25 profilt nézek át, mire egy olyanhoz érek ami nagyon ismerősnek tűnik. Fekete háját az egyik vállára rakta, rálóg a hófehérnek látszó pulóverére, amitől valószínűleg színesben is nagyon elüt.
Mosolyogva mered a kamerába, ami egyértelművé teszi, hogy ő az a lány akit keresek. Azt a mosolyt soha nem fogom tudni elfelejteni.
Ismerősnek jelölöm , és lerakom magam mellé a telefonomat, hogy visszatudjak kapcsolódni a beszélgetésbe. Liam már visszatért, aminek köszönhetően Louis kezében tartja a répás bögréjét, amiben meleg kakaója gőzölög.
Valami sorozatról beszélgetnek, amiről azt hallották, hogy minden sorozat imádónak látnia kell, és ha ők nem azok, akkor senki nem az.
Liam éppen felkel, hogy lehozza a laptopját, de az ölében felejtett kávája a fehér nadrágjára ömlik.
-Akkor már át is öltözöm.-nevet fel gondtalanul. Azt hiszem egy kicsit megrontottuk őt, a gondtalan viselkedésünkkel. Mikor összeálltunk, nem volt egy  nyugodt pillanatunk sem tőle, mert mindent elakart intézni és mindenkire vigyázni akart. Túl komolyan vette az életet, de mióta együtt éljük mindennapjainkat lazább lett, de az elején ráragasztott 'Apuci' becenevét nem vesztette el egyenlőre. Persze Niall, aki mindenkinek kitalált ár valamit, szorgalmasan töri a fejét, hiszen nem hagyhatjuk, hogy Payno vicces becenév nélkül maradjon ebben a házban.
    Liam pár perc elteltével szürke nadrágban, és laptopjával a kezében tér vissza. Ahogy leül én felállok és készülök elhagyni a szobát, de Louis utánam kiabál.
-Hova mész?-pillant rám, és szemében is látszik,hogy sokkal jobban érzi magát.
-Csak a szobámba, rajzolgatok egy kicsit.-mosolygok vissza rá, és felszaladok a lépcsőn. Eszem ágában sincs rajzolni, ezért az állvány helyett a 'gyógyszeres' fiókhoz lépek és találomra kiveszek belőle egyet.
A dobozára a Happily felirat van írva, amitől felcsillan a szemem. A leges legjobb dologba nyúltam most bele. Beveszem az apró hús színű tablettát, és várom a hatást, ami nem várat magára.
Legszívesebben mindenkit megölelnék, nevetnék és úgy érezem, mintha semmiféle gond nem létezne a Földön.
Az ajtóm előtt elsétál valaki, aki majdnem elesik az egykor szép fehér, de mostanra szürke szőnyegben. Ezen is csak felnevetek, lerogyok a fotelbe és kinevetem magam.
Mikor kicsit sikerül összeszednem magam úgy döntök, hogy visszatérek a többiekhez, mert a szoba már túl unalmasnak bizonyul kavargó, feltüzelt agyam számára.
A csapat felkeresése nem jelent túl nagy feladatot, mert mindannyian a nappaliban ülnek, egyesek kávájukat szürcsölgetve, mások filmet nézve.
Vidáman mosolyog rám Abby is Niall, akikkel a reggel folyamán nem találkoztam még.
-Te estél át a szőnyegen?-nézek Abbyre, és erősen igyekszem visszafolyatni a nevetésemet.
-Igen, én voltam-húzza el szégyenlősen a száját. Ő még nem szokott hozzá, hogy néha eltűnök, majd kicsit később teljesen más állapotban jövök  vissza. Igaz, hogy mikor eltűntem még nem volt itt lent. Viszont lehet, hogy meghallotta az óriási nevető görcsömet. -Bár nem tudom mikor gyűrődött fel. Kérsz enni?-kérdezi, mikor úgy látja, hogy kicsit csillapodtam. Bólintásom után, bögréjével a kezében áll fel, hogy hozzon nekünk reggelit.
Csinos poharakban, szívó szállal díszítve hozza be nekünk a vörös folyadékot.
-Ti mit szeretnétek ma enni?-néz a filmezőkre, aki hangos pisszegéssel leintik. Ezek után már csak Niall marad, akinek teljesen mindegy, mert mindent megeszik.
Én csendesen iszogatok, sokkal jobban esik, így hogy ilyen szépen van elkészítve. Észre sem vettem eddig, igaz, hogy soha nem vettem a fáradtságot, hogy szépen tálaljam magamnak.
Azonban nem csak magamra figyelek, hanem Abbyre is felpillantok. Feltűnik, hogy hiába hozta be magának, ugyan úgy  mint nekem, két korty után elhúzza a száját és lerakja az asztalra a poharat.
Felpattan az eddig elfoglalt helyéről, és kifut a konyhába. Újabb néhány perc múlva egy nagy tányér levessel tér vissza közénk, megint elhelyezkedik a fotelében, és mosollyal az arcán kezd el falatozni.
Nagy erőkkel próbálom meggyőzni magamat, hogy ez így teljesen rendben van, de a szívem mélyén tudom, hogy nem, Mát több, mint egy éve vámpír, nem szabadna undorodnia a vér ivástól, és nem szabadna neki ennyit aludni. A boldogító szer hatása úgy tűnik el, mintha soha nem is lett volna. Testembe aggodalom költözik.
A többieket ez nem aggasztja úgy, főleg, hogy nem is igazán tűnt fel nekik. Louis és Liam filmet néz, Harry a telefonját nyomkodja, Niall pedig megint elővarázsolta a gitárját és azt pengeti. Ezzel a filmezőkből néha hangos pisszegést vált ki, amit  egy nevetéssel rendez le, és folytatja a pengetést.
Csak én ülök a gondolataimba temetkezve, ha Abbynek baja esik az egész csapat összezuhan. Soha nem vettünk be senkit még így a csapatba, és ha most őt elvesztenénk, valószínűleg, soha többet nem is tennénk ilyet. 

3. fejezet (1)

Verseny, vagy harc?

Zayn Malik

    Melanie távozása után Abby szenteli figyelmét Louisnak. Enyhén zavaró, hogy néha dünnyög valamit az orra alatt, de közben elbambul. Valószínűleg aggódnék érte, ha nem tudnám, hogy még nagyon fiatal. Pont ezért kell oda figyelni nagyon az étkezésére is, nehogy véletlenül megtámadja a házban tartózkodó egyetlen embert, aki Liam. A másik Harry, aki úgy, ahogy embernek nevezhető, de nincs veszélyben, tekintve, hogy éppen azt a lányt fuvarozza haza, akit én néztem ki magamnak. Erre a gondolatra érzem, ahogy agyamat elönti a méreg, és-bár én nem látom-a szemem is pirossá válik.
    Gondolat elterelés képen előszedek egy zacskó vért, majd, hogy egy kicsit jobban nézzen ki áttöltöm egy fekete virág mintás pohárba.
-Abby- szólítom meg halkan, de erőteljesen, és ezzel el is érem, hogy nem a mélyen alvó fiút nézze.-A vacsorád.-nyújtom át neki a poharat.
-Köszönöm, de akár hívhatnánk reggelinek is.-bök fejével az óra felé, aminek a mutatója a számlap négyes száma felé közeledik. Nem is vettem észre, de nagyon elszaladt az idő.
Mivel Abby visszafordult Loui-hoz, én a lépcső felé veszem az irányt, és bezárkózok a szobámba, hogy lerajzoljam a fekete hajú szépséget. Nem tudom, hogy látom e még valaha, vagy ez volt az első és az utolsó alkalom is, de ha megakarom örökíteni, akkor azt most tudom megtenni. Most még élénken él a fantáziámban.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem keresem meg facebookon, twitteren vagy a többi ilyen közösségi oldalon. Azért mert egész egyszerűen utálom őket. Lehet, hogy megteszem majd, de jelenleg az a legfontosabb, hogy lerajzoljam a legerősebb képet, ami a szemem előtt lebeg.
Ráadásul így használhatom valamire az emlékező képességemet, ami nem arról szól, hogy mennyi embert vagy más lányt öltem már meg. A legjobban az ártalmatlanokat sajnálom, akik nem tehetnek semmiről, egyszerűen csak rosszkor voltak rossz helyen, és ezért kellett meghalniuk.
Melanie nem tűnik ilyennek. Szerintem nagyon nehezen ölne meg egy legyet is, nemhogy valami ember nagyságú élőlényt. Igaz, az is zavaros, hogy miért képességeként jelölte meg a vámpírvadászságot, én azt sokkal inkább tekintem foglalkozásnak.
Ez a lány túl rejtélyes, és én tudni akarok mindent róla. Tudni akarom a titkait, olyanokat is amiket senkinek nem mond el, a tetoválásának a jelentését, ami a nyakán kandikált ki haja alól. A kedvenc számát, amit csak egyedül, otthon énekelget. És az összes hangulatát, ha boldog, miért boldog, ha szomorú, akkor mért szomorú.
Ha Harry haza ér kifaggatom egy kisit, úgy 30 évvel ezelőtt volt már egy vitánk és nem szeretnék megint haragban lenni vele 10 évig.
    Harold nem is várat sokáig magára, alig egy órán belül megfordul. Ez azt jelenti, hogy  Melanie nem lakik túl messze.
Ott hagyom, a -még- nagyon kezdetleges rajzomat, és elindulok elé, hogy elbeszélgessek vele.
-Reggel Zayn.-ásítja.-Reggel elmesélek mindent, de most aludnom kell.-topog fel a lépcsőn mellettem. Túl jól ismer, ezért tudja, ha csak egy egyszerű melegítő alsóban, csupa grafitosan mászok le azért, hogy beszéljek vele, akkor fontos dologról van szó. Máskülönben nem hagyok félkészen egy képet.
    Most, hogy mindenkit a helyén tudhatok leballagok a konyhába. Ha már úgyis felfüggesztettem a rajzolást, akár később is folytathatom, ezért a hűtőhöz sétálok. Magamnak nem veszem a fáradtságot, hogy kitöltsem egy normális pohárba, csak úgy ahogy van harapok rá két lyukat és szürcsölni kezdek.
Még mindig úgy tartom, hogy ülve kényelmesebb falatozni, de ezúttal nem a konyhában ülök le, hanem kimegyek a nappaliba, és a Louis mellett álló fotelba vetem bele magam.
Abby valószínűleg úgy gondolta, hogy mivel az ember, akire vigyázni a kellett mélyen alszik, elmehet és szabad foglalkozása van. Nos, jól gondolta, de ezért én a fiú mellett maradok az evés után is, hogy véletlenül se történhessen semmi ennél komolyabb probléma.
Szerencse, hogy nekem nincs szükségem alvásra, Abbynek még van, mert szervezetében még mindig található emberi vér.
Néha hallom, ahogy valaki kijön a szobájából, bemegy a mosdóba, majd visszamegy a szobájába.
    Louis bámulása egy óra elteltével kezd pokoli unalmassá válni, ezért zsebemből előkeresem a telefonomat és nyomkodni kezdem. Sok játék van letöltve rá, bár nem tudom minek. Kiválasztom a legviccesebbet, ami a Killet Bat nevet viseli. A lényege az, hogy egy virtuális asztalra, sok virtuális finomság van kipakolva és a rájuk szálló virtuális legyeket le kell csapni a virtuális légycsapónkkal.
Butaság az egész, mégis annyira belemerülök, hogy riadtan kapom fel a fejemet, mikor Louis néha mocorog, felnyög, majd alszik tovább. Izgalmas éjszakai program.
    Hajnalban, mikor a Nap első sugarai már eléggé megvilágítják a nappalit Harry baktat le a lépcsőn. Durván három óra alvás után felkelt, ami nála nagy szó, mert sokszor képes lenne napokat is átaludni.
Szemét álmosan dörzsölve halad el mellettem, úgy hogy észre sem vesz, vagy nem akar észre venni. Útja a kávéfőzőhöz vezet, amit díjazok, mert nagyon szeretem az illatát és az ízét is. Igaz, hatása egy csepp sincsen, de legalább annyit iszom belőle amennyi jól esik, és nem kell félnem a magas vér nyomástól, mert hogy nincs.
Nehezen feltápászkodok a puha fotelből, amiben a néhány óra alatt kényelmes, de érdekes pózt vettem fel, és követem az álomkóros fiút.
Vagy haragszik rám, vagy tényleg nagyon álmos, de én a másodikra tippelek, lévén, hogy semmi oka nincs haragudni rám-
-Jó reggelt.-ütögetem meg Harry csupasz hátát, amin jó pár sérülés látható. Karcolások, vágások, harapások, karmolások, az biztos, hogy nem túl biztonságos munkát választottunk.
-Jobbat bro'. Te mióta vagy itt?-ásít megint a mondata felébe, pont mit tegnap. Idő közben visszafordul kávéfőzőhöz és bekapcsolja, mert úgy könnyebben lefől a fekete folyadék.
-Úgy hajnali három óta.-válaszolok, miközben Harry a kávéfőző oldalát és tetejét ütögeti, hogy a piros gomb világítani kezdjen.-Nem éppen mai darab, kéne venni egy újat.
-Ja, csak ahhoz meg pénz kéne, az meg nagyon fogyóban van.-jelenti ki kedvetlenül.
Sajnos igaza van, ha van kedvünk, ha nincs, most már muszáj lesz pénzt keresnünk, mert a tartalékaink végesek. Ráadásul a város megtisztításáért sem fizet nekünk senki.
-Majd vállalok pár tetkót, vagy portrét.-vonok vállat, és ő is bólogat ezzel jelezve, hogy ő is keresni fog valamit.
-Visszatérve az estére...-mászik bele derékig a hűtőbe.-Nem akarok veled haragban lenni, tekintve, hogy én vagyok ebben a házban a második legemberibb lény.nevet fel még mindig a hűtőben kutatva.
-Igen, ehhez most nekem sincs kedvem.-engedem el az emberes beszólását, tudom, hogy úgyis tudja, soha nem bántanám.
-De az az igazság, hogy nekem is nagyon megtetszett ez a boszi.-vesz ki legalulról egy almát. Ha megkérdezi mit keres, akkor sokkal egyszerűbben megúszta volna.
Miközben beleharap a piros almájába gonoszan elmosolyodik. Ha Harold elmosolyodik, ráadásul így, az azt jelenti kitalált valamit.
-Mit forgatsz abba a göndör fürtös buksidban?-vigyorgok vissza rá.
-Harcolni nincs kedvem, viszont versenyezni van!

2.fejezet (5)

Megmentve

I can count on you after all we got up to.Cause i know that you truly understand.-

    *Számíthatok rád, az összes  őrültség után, mert tudom, hogy te igazán megértesz.*

 
 Nem igazán szeretnék beülni az ölébe, de mire Zayn átér és beindítja az

autót, sikerül mérlegelnem a helyzetet.
Sétálhatnék, de ebben a cipőben kétlem, hogy valaha oda érnék, ráadásul azt sem

tudom, hogy hol van az az oda. Ezért sóhajtok egyet, majd kicsit összehúzva

magamat bemászok az ölébe.
-Fejre vigyázni!-szól rám, mikor nagy lendülettel felnézek, és a fejemet csak

nagyon kevés választja el az autó tetejétől.
-Köszi.-huppanok bele, most már véglegesen az ölébe. Igaz, szerintem annyira nem

élvezte, de férfiasan tűrte a fájdalmat.
-Niall, akit megmentettél.-nyújtja előre derekam mellett a kezét, azzal a

szándékkal, hogy fogjak vele kezet.
-Melanie, amúgy mindenkinek.-fordulok félig hátra, hogy a másik kettőnek is

bemutatkozzak, de eközben még mindig Niall szorongatja a kezemet. Elég

érdekesen nézhet ki.
A göndör hajú, int és közben elmotyogja a nevét, ő Harry. A másik srác nem néz

rám, csak annyit mondj, Liam. Szóval ő Liam, akiről konkrétan semmit sem tudok. A

csendes bámulásomat Louis hangja zavarja meg.
-Hát, Mel, neked ma ilyen megmentős napod van.-nevet felém, de közben elcsuklik a

hangja, úgyhogy Zayn durván rászól.
-Louis..inkább csak maradj csendben.-pillant rá, de  csupán annyi ideig, hogy

megbizonyosodjon róla, nem álmodik.
Sajnos nem. Ez teljes egészében a valóság, pedig nagyon szeretném, hogy

felébredjek a saját pihe-puha ágyikómba.
A vámpír srácnak meg még kevesebb esélye van erre, hiszen ő nem igazán szokott

aludni.
    Az út nem nevezhető hosszúnak, maximum annyi idő, mint a mi házunk,

csak az ellenkező irányba. Viszont a házak egyre elhagyatottabbak, és nagyobbak is

lesznek, ahogy az erdő felé haladunk. Mire is számítottam? Ez nem az alkonyat,

ahol a csili-Vili vámpír, üvegházban lakik.
A ház, ami előtt megállunk annyiban különbözött a többitől, hogy van rajta egy elég

rózpga ajtó és az ablakok is megvannak.
Niall simán kilök az öléből, és hátul terem, hogy segítsen a többieknek, én meg csak

bámulok. Alapból idő hátránnyal indulok utánuk, de még a cipőm is akadályoz, szóval

fél úton úgy döntök, hogy leveszem, és anélkül teszem meg a fennmaradó távot.
Épphogy beérek az előszobába, megpillantok még egy lányt, aki nem túl

barátságosan néz rám.
-Melanie, sietnél egy kicsit?-bosszankodik továbbra is Zayn.
Gyorsan összeszedem magam, és elindulok, igaz, az sem tűnt fel, hogy egy helyben

álltam.
    A bennem lévő érzés nem igazán akar elmúlni, sőt mióta beléptem

erősebb lett. Lehet, hogy Grace erre értette a vámpír vadászságot?
Tényleg, ő mégis hol a fenében van?
    -Kell valami?-jelenik meg a látóterembe néhány göndör tincs. Az agyam

pörögni kezd, mire is van szükségem.
-Igen, valami fertőtlenítőszer, csipesz, rongy.-sorolom gyorsan, miközben elveszem

a folyton vérző sebtől a rongyot, miközben felkelek.-Ja és víz.-fordulok utánuk. A

kezem is csupa vér lett, a pulcsimról már nem is beszélve.
A srácnak oltári nagy szerencséje volt, hogy a támadója nem tud rendesen célozni.

Ha kicsit fölé megy, akkor súrolja a szívét, de azt így sem tudom megmondani, hogy

tört-e el bordája.
-Itt vannak.-rakják le mellém egy kar nyújtásnyira a kért dolgokat, hogy

kényelmesen elérjem őket.
Rögtön a rongyért nyúlok, hogy bevizezzem és megtisztítsam a felületet, mert a

rengetek vérnek köszönhetően semmit sem látok, úgy ahogy kéne.
Nem segít az sem, hogy a nekem szánt teret,csak egy gyertya világítja be. Pedig

mintha az előszobába láttam volna égő villanyt..
    Igyekszem óvatosan hozzáérni az érzékeny területhez, de hamar

rájövök, hogy teljesen fölösleges, mert a fájdalmat már minden bizonnyal

megszokta.
Amint láthatóvá válik a karó, egyik kezemmel széthúzom a sebét, és először a

csipesz segítségével próbálom kiszedni, nem túl nagy sikerrel. Végül úgy gondolom,

hogy jobb hamar túl lenni rajta, ezért feszítek még egy kicsit a sérülésén, amiből

már annyira kiszenvedtem az idegen tárgyat, hogy megtudjam fogni, ezért

megragadom, és fogaimat összeszorítva kirántom belőle.
Louisból óriás kiáltás szakad fel , de valamelyik fiú gyorsan oda pattan mellé, hogy

elhallgattassa.
A fertőtlenítőszerül használt vodkából löttyintek egy picit a rongyra, és körül

törölgetem vele a most következő részt.
-Fiúk, most szükség lesz a segítségetekre.-nézek rájuk, mert oké, hogy az első

aránylag hamar meg volt, de ebből sok van, és sokáig fog tartani.
-Louis, figyelj.-nézek mélyen a gyönyörű kék, de meggyötört szemeibe.-szorítsd

össze a fogaidat, mert ez nem lesz kellemes.-fejezem be, majd újra kezembe

veszem a csipeszt és szedegetni kezdem az apró szálkákat.  Zayn, Harry és Liam is

szorítja a kezeit és a lábait, hogy ne tudjon túlságosan mozogni. Niallt segítőmnek

léptettem elő, ezért ő letörölte a sebet, ha már nem láttam semmit.
            ***
Fél óra volt, az, hogy eljussak az utolsó darabokig. Közben ébren kellett tartani

Lout, aki egyre nehezebben viselte a megpróbáltatást, de büszke vagyok rá, mert

kibírta. Igaz pocsékul néz ki. Sebét bekötöztem, ezért póló nélkül fekszik a

kanapén, ami körül még ott vannak a vérek rongyok, a víz és a majdnem üres vodkás

üveg. Louis felsőtestéről, és arcáról csöpög az izzadság, ami nem a jó időnek

köszönhető.
-Azt hiszem kész.-mosolygok rá kicsit megkönnyebbülten Zaynre, akinek szintén
véres a keze.
-Köszönöm, vagyis köszönjük, hogy megmentetted.-emeli fel az edényt, de én

továbbra is a kezét nézem, és nem úgy tűnik mintha zavarná.
-Bárki megtette volna.-kiabálok utána, mert már kiment a nappaliból ezért a

látó teremből is.
-Sajnálom, hogy elrontottam az estémet.-motyogja Louis gyengén miközben

plafont bámulja. Olyan, mintha a testéből eltűnt volna a fájdalom, és csak az semmi

érzése maradt volna neki.
-Semmi gond, ez a feladatom.-mosolygok rá, és megsimítom a vállát.Persze jobban

örültem volna, ha ma este gondtalanul telik, de így sem volt vele semmi probléma.
-Gyere haza viszlek.-kukucskál be Harry az oszlop mögül, amire felkapom a fejem,

és velem együtt a másik lány is.
-Ha szépen megkérlek vigyázol rá?-szólok hozzá félve, mert valószínűleg ő is vámpír,

mivel piros, nagyon piros a szeme.
-Természetesen. -veti oda nekem, majd lekuporodik az elnyűtt kanapé mellé.  Több

figyelmet nem szentelek neki, csak követem a kifelé haló fiút, miközben elköszönök a

többiektől. Mindannyian elköszönnek, és megköszönik a segítségemet, amire csak

mosolygok
    -Na, akkor most te vezetsz.-ül be Harry a vezető ülésre.-Illetve te

mondod, hogy merre megyünk.-javítja ki magát, miközben szája legalább elnyúlik a

füléig.
-Hát, akkor..egyenesen.-viszonozom a mosolyát, és megvárom még beindítja az autót.

Közben megállapítom, hogy sokkal kényelmesebb úgy, hogy nem ül alattam még egy

ember, vagy mi.
    Az úton csak ritkán szólalok meg, és akkor is csak annyit,hogy merre

menjünk tovább. Harold szája viszont be sem áll, szóval sok mindent megtudok az

életükről. Többek között azt is, hogy ő varázsló, és kicsit több vámpír vér van a

szervezetébe, mint kellene, ezért vezet ennyire óvatosan. Valamint azt is, hogy a

házban tartózkodó lány neve Abby, és még újonc, viszont folyamatosan követi a

göndör hajú fiút, ami egy kicsit kezdi idegesíteni.
Ennél többet nem nagyon volt lehetősége mesélni, mert szóltam, hogy a következő

emeletes háznál álljon meg.
-Köszönöm, hogy elhoztál.-szólok hozzá, mielőtt kinyitnám az ajtót, és végleg

elköszönök tőle.
-Remélem azért még találkozunk.-mosolyog felém, és szemében villan valami, ami

arról árulkodik, hogy tényleg szeretné.
-Nem hiszem, hogy egy ilyen csapat elől el tudnék bújni, ráadásul most már tudod,

hogy hol lakom.-Teszem ki egyik lábamat az ajtón.
-Igazad van,akkor..viszlát.-köszön el.
-Szia.-viszonozom és elnevetem magam kedvességén.
Lustán sétálok el a kapuig, majd beütöm a kódot és tovább megyek a liftig. Közben

hallom, ahogy az autó elindul és egyedül hagy engem a sötét éjszakában. A mai

estém enyhén szólva esemény dúsra sikerült. Vámpírok, hibrid, vérfakas, varázsló,

és a csapatukból egyetlen egy ember. Ezt az emléket senki nem fogja tudni elvenni

tőlem.
 

2.fejezet (4)

'This time I'm ready to run'

-Harry Styles

    -Te mi vagy?-formálom át az eredetileg sokkal hosszabb és tolakodóbb kérdésemet.
-Tudom, hogy tudod, hogy mi vagyok?-kapja felém fejét. Szemei vérben úsznak, amit nem neveznék különösebben nyugtatónak.-Én is vámpír vadász vagyok.-jelenti ki természetesen, ami arra utal, hogy nem most kezdte el, hanem nagyon régen. Viszont nem értem, hogy miért öli azt a fajt, ami anno életet adott neki.
-Ezt most nem értem..-húzom össze a szemöldökömet, és ezúttal nem várom meg még Grace kitalálja, hogy mit lenne helyes mondani.
-Nem is kell érte..-kezdi el a magyarázást, de egy göndör hajú fiú félbeszakítja.
-Haver gáz van, gyere.-ordibálja Zayn fülébe lihegve. Mintha kilométereket futott volna.
-Mi ilyen fontos? Ne válaszolj!-kel fel mellőlem, lép néhányat, majd vissza néz rám.- Jössz vagy megvársz itt?
-Ma..-kezdem el, de ebben a pillanatban halott barátnőm rávágja, hogy megyek szóval kijavítom magamat.-Illetve megyek.-mászok le én is a székről és lejjebb húzom a rikítóan piros ruhámat, hogy azért ne lógjon ki belőle semmim. Most már értem anya miért utálja ezeket a ruhákat.
    Egy szűk, szinte egy személyes folyosón haladunk, mikor a kezembe nyom egy fa darabot. Mint kiderül, a járat a konyhába vezet. Néha visszanéz rám, hogy követem e őket, és én természetesen a nyomukban vagyok, hiszen semmi kedvem nincs egyedül maradni egy olyan helyen, ahol elméletileg nem is lehetnék.
Eszembe jutnak a bent bulizó társaim, akiket már jó ideje nem láttam, ezért elkezdek aggódni értik, de ez nem a legalkalmasabb pillant. Ez onnantól válik teljesen nyilván valóvá, amikor a kiáltások hangja már hallható lesz a fém ajtón át. Azt hiszem rossz ötlet volt, hogy velük jöttem, de most már mindegy.
    A hangokat úgy lehet hallani az 5-6 centis ajtón keresztül, mintha közvetlenül mellette állnánk, pedig erről szó sincs. Nagyjából 7 méter választ el tőle minket, amit egy óriási ordítás után futva teszünk meg, ugyanis Zayn megragadja a kezemet, és rángatni kezd maga után. A hirtelen jött gyors tempótól felfordul a gyomrom, de a kint ránk váró látvány sem volt jobb.
    Mindenhol vér. A  falakon a földön és az embereken is, akik közül jó páran mozdulatlanul fekszenek.
Az eddig mellettem álló srácok hamar magukhoz térnek az első sokkból, és támadásba lendülnek. Én erre nem vagyok képes, tekintve, hogy életemben nem csináltam még ilyet, de felfedezek egy a kukák mögött meghúzódó srácot, akihez oda is rohanok. Ahogy meglát emeli a kezében lévő fegyvert, hogy engem teljesen halottá tegyen, de igyekszem megnyugtatni. Igaz, abban sem vagyok biztos, hogy Ő is Zayn-ék csapatába tartozik.
-Ne aggódj, Zaynnel vagyok.-merészkedek hozzá még közelebb, és leguggolok mellé, hogy szemügyre vehessem sérülését. A fiú nevének hallatára leereszti a kezét, innen tudom, hogy nem az ellenség táborából való.
Kezét erősen szorítja sebére, ami nem tűnik túl barátságosnak, és nagyon vérzik. Gyorsan leveszem magamról a vékony pulcsimat, majd összegyűröm, és odaszorítom a sebesüléshez, azzal a szándékkal, hogy elállítom a vérzését.
-Louis vagyok.-mutatkozik be nekem gyenge hangján, ami megmosolyogtat. Alig él, de nem felejti el az illemet.
-Melanie.-pillantok fel rá. Az ő szemei még varázslatosabbak, mint társáé. Szinte tengerkék íriszei teljesen magukkal ragadnak, és ha éppen nem azon fáradoznék, hogy megmentsem, valószínűleg megengedném magamnak, hogy több ideig csodáljam őket.-De ne beszélj, ez gyengít.
-Ne parázz annyira, hibrid vagyok. Nem fogok elpatkolni egy pár szálkától.-mondja sziszegve. Oké, azzal, hogy a hibridiséget emlegette nem segített, mert ilyenről még nem hallottam, de később ha lesz még rá egyáltalán alkalmam, kiderítem.
-Mutasd!-utasítom keményen, mert azt már megtanultam, hogy az összes élőlény borzasztóan makacs, ha történik vele valami.
-Mi van, talán orvos vagy?-nevet fel, de hamar abba is hagyja. Hát igen, nem legszerencsésebb dolog most a nevetés.
-Igen.-veszem el óvatosan a kezét, és az anyagot a sebétől, amit ez úttal már enged is. A látvány nem túl bizalom keltő, van benne egy nagy darab fa és körülötte sok pici szálka.
-Mit látsz doki?-vált hangnemet, és érezhető az aggódás a hangjában.
-Semmi biztatót, beletörték a karót, ami még mindig benne van, ráadásul tele van szálkákkal.-vázolom neki a helyzetet. Oké, csináltam már ilyet a gyakorlati órákon, de könyörgöm! Az egy bábú volt, nem fájt neki, és nem kellett félnem attól, hogy elvérzik idő közben.
-Rajtad nem segít a vámpírvér?-dobom be az aduászomat.
-NEm, az engem megöl. Hidd el, ha segítene, akkor már felnyaltam volna a földről is.-szorítja jobban sebéhez, a már teljesen átázott anyagot. Ha így folytatjuk a testéből teljesen kiürül a vér. Sok ötlet jut eszembe hirtelen, de mégis az utolsót választom. Megvárjuk míg Zaynék végeznek, elvitetem magunkat egy kicsit tisztább és biztonságosabb helyre, majd kiszedem a fadarabokat Louisból. Idő közben megint eszembe jut, hogy Lettiéknek nem is szóltam, de a telefonom térerő hiányában, csak segélyhívásra alkalmas. Hát nekem most ez eléggé vész helyzet..
-Talán egy kicsit kifinomultabb.-nyújtja felém Louis az ő telefonját, és igaz van. Gyorsan elküldöm Lettinek, hogy lelépek, majd mesélek, és visszaadom neki a készüléket.
-Köszönöm.-mondom, miközben körbenézek. Pont jókor, mert egy szőke hajú srácot akkor éppen akkor döntenek le. Rám emeli aggódó tekintetét, mintha tőlem várna valami megoldást.
-A karódat..-nyögi Louis, én pedig keresgélni kezdem a sajátomat. Lehet, hogy egyszerűbben menne, ha egyszerűen elvenném a gyönge fiútól, de mire ez eszembe jut a kezembe kerül a sajátom, szóval feljebb tápászkodok és körülnézek.
-Hé'!-kiáltom el magam, hogy újra rám figyeljen, majd eldobom a fadarabot. Sikerült neki elkapnia, egy olyan mutatvánnyal, amiket csak filmekben lehet látni. Legalábbis eddig én csak ott láttam.-Ezt meg hogy?-kérdezem sokkal inkább magamtól, mint a fiútól, de kapok választ.
-Ő vérfarkas, a reflexei páratlanok.-világosít fel. Ezen az éjszakán több lénnyel találkoztam, mint eddigi életem során összesen.
-Szerinted sokáig tart még?-nézek a sebére riadtan, mert a vérzés csak csökkent.
-Nem tudom, elég sokan vannak, de Harryék nagyon gyorsak. Szerencsére.-suttogja maga elé az utolsó szót, de azért hallható. Amúgy meg, ki a fene az a Harry?
    Kezét leveszi a sebéről, és én rögtön átveszem a helyét. Rászorítom a vértől átázott anyagot. Louis egyre laposabbakat pislog, ami valószínűleg a vérveszteségének köszönhető, ezért úgy érzem,itt az ideje, hogy megzavarjam Zaynt az öldöklésben. Pedig alap helyzetben a Világért sem tennék ilyet.
-Figyelj, nem szabad elaludnod. Ha most elalszol, akkor az az életedbe is kerülhet. Szólok Zaynnek.- csak egy aprót bólint és újra megfogja a 'pulcsimat'.
-Melanie..-hallom meg a hangomat a hátam mögül, pedig még csak pár métert tettem meg. -Vidd magaddal.-darabja nekem a karót. Ezzel vállalja, hogy teljesen védtelen marad amíg vissza nem érek hozzá.
A rengeteg halott, a csatakiáltások, és a vér ami mindenhol ott van félelmet ébreszt bennem, de csak a cél lebeg a szemem előtt. Meg kell találnom Zaynt. Igaz, nem túl nagy feladatot, mert kicsit magasabb az ellenfeleiknél, ezért kimagaslik közülük.Gyorsítok a tempómon, hogy hamarabb odaérjek, majd beállok a fiú mögé. Örülök, hogy eddig nem kellett használnom a karót, de ezután sem szeretném.
-Zayn, sajnálom, hogy megzavarlak, de Louis nem tudom meddig bírja.-üvöltöm a fülébe, hogy a kiabálások között meghallja. Egy kicsit haragszom Gracere, amiért ilyen helyzetbe hozott, viszont a magassarkú jó ötlet volt, így pont felérem a harcoló fiút.
-Van jogsid?-néz rám félig, de másik szemével a közeledő ellenségét figyeli.
-Már honnan lenne?-háborodok fel egy kicsit. Oké, ő már idős, tuti nagyon régen megtudta csinálni, de én még fiatal vagyok, és eddig se pénzem, se időm nem volt rá.
-Jól van, akkor várj egy kicsit.-fordul vissza, és rögtön szíven szúr egy vámpírt.
-Ha gondolod én órákat várok, de ez nem mondható el a barátodról. -kiabálom még utoljára, majd úgy döntök, azzal semmit nem érek el, ha a háta mögött állok. inkább visszafutok a sebesülthöz, már amennyire a cipőmben tudok futni.
-Louis, gyere. Próbálj meg felállni.-rakom nyakamba az egyik kezét, hogy így segítsek. Hát, ha a fiúk nem igyekeznek, én nem sok jót jósolok neki.
-Hova akarsz menni?-kérdezi fájdalmasan, miközben próbál talpra állni.
-Feltételezem, hogy tudod merre van az autótok. Időt nyerünk.- egyenesedik ki teljesen, hogy test súlya egy részét áttudja rakni rám.
Nem mondom, hogy túl könnyű, így mozogni, de csak így juthatunk el az autóig.
Fél szemmel látom, hogy Zayn ránk néz, de nem időzhet rajtunk, mert az ellenségei nem akarnak elfogyni, és mintha sorozatosan gyártanák jönnek.
Louis vezetésével 10 perc lassú séta után kiérünk a sötét sikátorból a szórakozó hely elé, ahol nem kevés autó áll.
-Sötét szürke Range Rovert keresünk, valahol arra.-mutat a tőlünk első északi irányba. Arra sincsenek kevesebben, de szerencsére a sok lapos autó közül egész szépen kimagasodik a terepjáró alkatú kocsi.
Louis az ajtó mellett egyre lejjebb csúszik, míg végül el nem éri a földet.
Szerencsénkre a csapat többi tagja viszonylag hamar végez, és felénk tart, hogy minél hamarabb elindulhassunk.
A göndör hajú srác rögtön Zayn mellé pattan, hogy segíteni tudjon Louis autóba tuszkolásában. Közben a másik egész átlagos kinézetű srác is beszáll, hogy az ölébe tudják helyezni a sérült fejét, majd a szőke is beül előre, és úgy helyezkedik, hogy az ölébe tudjak ülni.
-Gyere.-néz rám várakozóan, de én tovább bámulom, ahogy a göndör hajú is beül hátra, majd Zayn megkerüli az autót, és a vezető felőli ülést foglalja el.

2. fejezet (3)

Furcsa ismeretség

I used to think I was better alone why did I ever wanna let you go?

-Louis Tomlinson

  
 A Bob hasonmás lép felém néhányat, és talán emiatt növekedik bennem a furcsa érzés. Semmihez nem tudnám hasonlítani. Bizsereg egyszerre hideg és meleg. Jó  és rossz érzés futkos felváltva a gerincemen. Megtudnám szokni, de egyelőre nem tudom hova tenni, ez nekem még nagyon új.
    -Melanie, gyere!-fogja meg kezemet Bobby, a valódi, azzal a céllal, hogy eljussunk végre a másik két taghoz.
A hangja észhez térített, ezért eltudom szakítani szemeimet a  vörösen izzó szem pártól.
Nem vagyok annyira tapasztalt, hogy megtudjam mondani, ő vámpír e vagy csak színezi a szemét. A mi Világunkban mindenki tud a létezésükről, sőt azt is tudjuk, hogy az ő bőrük nem változik gyémánttá a Napon. Képesek szimbiózisban élni az emberekkel, ha akarnak.
    A bennem keringő érzés nem szűnik meg, hiába kerülök tőle egyre messzebb. Lehetséges, hogy miatta, illetve a vámpírok miatt kerített hatalmába? Előfordulhat, hogy eddig azért nem tudtam, hogy van képességem, mert nem találkoztam még ilyen lényekkel? Igen. Életem során  megtanultam, hogy itt mindent lehet.
    A pulthoz érve beállok a társaink mellé, akik már vártak ránk, vagyis rám. Bob nagyjából fél perccel előbb ér állt melléjük, mint én, de aggódó barátnőm, már rólam érdeklődik.
-Nyugi, rossz pénz nem vész el.-teszem vállára a kezemet, és rá kacsintok.
Ezek után a pultos csaj felé fordulok, akinek alkatán derékig haján, modell alkatán és tíz pontos mosolyán meg sem lepődök.
-Mit adhatok?-fordul felém, miután kiszolgálta az előttem állókat. Kikértem a rostos barack levemet, ami néhány másodperccel később már előttem is van. Én átnyújtom neki a pontos összeget, hogy ne kelljen számolgatni, és tudjon foglalkozni a többi vendégével.
-Gyere táncolni.-rángatja Letti kezét Andrew, és ezzel el is éri, hogy gyönyörű barátnőm lemásszon a magas székről, és elinduljon vele a táncparkett felé.
-Wow, azt nézd van egy hasonmásom.-mutat Bob a tömegbe, ahol én is felfedezem újra a barna hajú fiút. Megint elmélyedek a vörös szemekben, miközben ő egyre közelebb ér hozzánk, végül meg áll előttem.
-Zayn Malik.-nyújtja illedelmesen felém a kezét, amit kicsit félve fogadok el.
-Melanie, Melanie Spoker. -rázom meg kezét, amiben enyémek szinte eltűnnek. Fogása igencsak erősnek nevezhető, ezért egy kicsit felszisszenek, de nem vagyok képes elszakítani tekintetem az övétől. Ezért csak fél szemmel látom, hogy Bob beszélgetni kezd egy mellette álló fiúval. Valószínűleg ismeri.
-Meghívhatlak egy italra?-mosolyog, de a mosolya nem éri el a szemét, ezért biztos, hogy nem őszinte. Ráadásul a félelem is óriási bennem, mert eddig nem találkoztam még az ő fajtájával, most meg itt áll előttem, és inni szeretne velem.
-Köszi, még van. Majd a következő körben.-pillantok a még alig megkezdett barack levemre. Kezét lassan engedem el, de a szememmel minden egyes mozdulatát követem. Magabiztosan ül le az üresen maradt székek egyikére, és nem telik bele fél percbe nála is ott terem a pincér nő, és felveszi a rendelését. Igaz, az övét sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint azt enyémet. Ezt betudom annak, hogy valaki biztos valami szépet mondott neki, és nem az az oka az örömének, hogy egy fiúval van dolga.
Ő is egy barack levet kér magának, amit nem tudom, hogy annak tudjak be, hogy ő is azt szereti, vagy tudja, hogy melyik az én üvegem.
-Mesélj egy kicsit magadról.-utasít mély hangján, ami egész lényét még távolság tartóbbá teszi.
Ezzel egy időben kezdek el gondolkodni, hogy mit is mondhatnék neki, főleg úgy, hogy csak most ismertem meg.
Akárhogy gondolkodok, mindig arra jutok, hogy semmit nem kellene neki mondanom, de mégis megszólalok.
-Idén leszek 21 éves, az orvosira járok.-gondolatban a pulthoz verem a fejem, hiszen ez egy nagyon buta és közönséges válasz, de mégis úgy tűnik felcsillant a szeme.
-Mikor végzel?-húzza ki magát, és közelebb hajol hozzám, hogy minden egyes szót jól halljon, amit kiejtek a számon.
-Másfél év, de mielőtt azt hinnéd, hogy felelőtlen vagyok, ez nem így van. Befejeztük a ZH-k írását, és az egyik barátnőm azt gondolta, hogy megérdemeljük a pihenést.-veszem fel rögtön a védekező pozíciómat, mert nem szeretném, hogy felelőtlennek tartson, legalábbis ennyi idő után nem.
Nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak azért járok oda, mert az menő. Én tényleg segíteni szeretnék az embereknek, és a nem embereknek is. Talán a sors fintora, hogy Letti, akit legjobb barátnőmnek hívok nem így van ezzel, ő csak azért teszi, mert generációk óta az orvosira jár az új nemzedék, és most pont Letti van soron, akinek ehhez semmi kedve. Sőt, orvos férjet is szánnak neki, de Ő nem ebben a szakmában keresi a párját. Sokkal inkább itt, az éjszakában.
Legbelül tudom, hogy a vámpírok sem tesznek jót az embereknek, de egyszerűen lehetetlennek érzem, hogy felálljak és itt hagyjam Zayn-t. Olyan szinten átformálta a véleményemet a fajtájáról, hogy azt már félelmetesnek nevezném.
-Ezt már kibírod.-pillant rám megértően, majd ujjaival forgatni kezdi az előtte lévő üveget, mintha nagyon mondani akarna valamit, de nem tudná, hogy hogyan kezdje el. Már éppen kezdem feladni a beszélgetést, mikor nagy nehezen megszólal.
-Ember vagy?-sötét szemeit az enyémekbe mélyeszti, de megint nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom. Persze, hogy ember vagyok, hiszen, ha úgy nézzük ő is az, csak más fajta. Mellesleg nem tudom , hogy a szellem idézés, és az furcsa érzés, amit valószínűleg az ő közelsége vált ki azt jelenti-e, hogy nem vagyok ember.
Ilyenkor hol van Grace? Most jól jönne a segítsége.
~Vámpír vadász vagy.-mondja mellőlem a szellemem. Na tessék, csak emlegetni kellett. Fejét nem fordítja felém, hanem a tömegben lát valamit vagy valakit, amit nagyon érdekesnek talál.
Vajon mi az?
Később ki kell derítenem, de most azzal, hogy előkerült sok könnyebbséget okozott nekem.
-Boszorkány vagyok.- jelentem ki enyhe bizonytalansággal a hangomban, ami remélem nem észrevehető.
Sejtésem sincs, hogy erre hogyan fog reagálni. Lehet, hogy nekem esik és mindenki előtt kinyír, hiszen az eddigi tudásom szerint a vérszívók és a varázslók nem igazán szimpatizálnak egymással. Ha ez történne, tuti, hogy kinyírom Gracet. Még egyszer.
-Az remek! És mi a képességed?-érdeklődik tovább felőlem.
Akkor úgy tűnik túl élem a mai estét, de a kérdése újabb gondolkodásba taszít. Ő talán erre van kiélezve?
~Vámpír vadász vagy.-adja megint számba a szavakat Grace.
-Vá-vámpír vadász vagyok.-ejtem ki félve a szavakat. Ez a lány ki akar nyírni engem?
Nem olyan könnyű kimondani ezeket a szavakat, mint én azt hittem, főleg nem úgy, hogy azt hiheti őt is kiakarom nyírni. Pedig senkit nem tudnék megölni, legalábbis szándékosan semmiképp.
    Zayn nem reagál, csak körbe néz a teremben, mintha keresne valakit. Talán így is van, de most engem nyomasztanak a kérdéseim, és nem tudom meddig kell magamban tartanom őket.

2. fejezet (2)

"Going out tonight, changes into something red

Her mother doesn't like that kind of dress
Everything she never had, she's showing off"
    -Ma  este kimozdul, valami pirosat vesz fel, 

az anyja nem szereti az ilyen ruhákat 

Mindent,amit eddig sosem, most megmutat-

*--Zayn Malik--*

Meglepetés

       Letti pontosan érkezik, mint minden alkalommal. Leesett állal vár az ajtóban, amíg én megírom anyáéknak, hogy hova megyek, miért és mikorra vagyok várható, bár ahogy anyáékat ismerem..előbb hazaérek, mint ők.
-Minden pasit meg fogsz hódítani.-ölel meg szorosan rózsaszínbe öltözött barátnőm. Ő mindig ilyen, lételeme a nevetés és szerintem, ha az éjszaka közepén ébreszteném fel, egy játékos mosoly akkor is bujkálna ajkain.
A mások pozitív dolog az, hogy nem igazán lehet látni rajta sötét színeket, ami igen csak feldobja a mi kettősünket, hiszen rajtam általában a szürke árnyalatai találhatóak meg. Lehet, hogy ezért lepődött meg annyira, mikor meglátta, hogy egy vérvörös ruhába bújtattam testemet. Ha tudná, hogy valójában nem is az én ötletem volt..
-Ugyan már, de te is gyönyörű vagy.-lépek kicsit messzebb tőle hosszú ölelésünk után, hogy jobban szemügyre vehessem kinézetét. A comb középig érő ruhát mell alatt megszakítja egy sötétebb árnyalatú öv, és ezzel a színnel egyezik a cipő és a táska is, ami akkora, hogy biztosra veszem, hogy a személyién, a cigijén, a zsepijén és némi pénzen kívül semmi más nem fért bele. Telefontját folyamatosan a kezében szorongatja, ezért fölösleges lenne helyet keresni neki.
-A srácokkal azt beszéltem meg, hogy a Black előtt találkozunk.-biccent a hely irányába. Szeretem azt a helyet, és nem csak ezért mert ahogy a neve is mutatja minden fekete, hanem azért is, mert a szürke, és a Fekete összeállításokkal barátságos mégis komoly hangulatot tudtak varázsolni. És nem utolsó sorban óriási whiteparty-kat rendezhetnek ebben a környezetben. Talán az az egyetlen alkalom, amikor szívesen veszek fel világos ruhát. -Induljunk.-kérdés sem volt, hogy a mögötte álló sárga autó nem ránk vár. Ő túl lusta, ahhoz, hogy sétáljon, hiába van a célunk negyed órára tőlünk.
-Letti, nem gondolod, hogy egy picit lusta vagy?-mosolygok felé kedvesen, mire ő felnevet. Örülök, hogy jól szórakozik, de ezt nem viccnek szántam, tényleg lusta. Habár alakján ez nem látszik, a napi tesi óráink kielégítik testének mozgási igényét. Továbbra is kacagva száll be az autóba, és nyitva hagyja nekem is az ajtót, hogy kövessem.
Lábamat óvatosan helyezem a kárpitra, mivel nem vagyok hozzászokva az ekkora magassarkúkhoz, ezért félve közlekedek bennük. A középkorú férfi belemorog a visszapillantó tükörbe, ezért inkább igyekszem gyorsan beszállni úgy, hogy ne törjem ki a bokámat. Amint becsukódik mellettem az ajtó a férfi elfordítja a kulcsot és elindul a két utcával arrébb lévő klub felé.
    -A terv az, hogy ma szerzünk neked egy pasit.-jelenti ki ellentmondást nem tűrően.
-Ezt már ezerszer megbeszéltük, nem kell nekem senki. Tök jól megvagyok egyedül is.- lázadok rögtön ellene. Ő nem tágít attól, hogy nekem kell valaki, én meg attól, hogy jól vagyok egyedül. Ezt próbálom minden áron bebizonyítani,persze ez nem feltétlenül igaz, hiszen néha jól esne, ha lenne valaki, de neki erről nem kell tudnia.
-Hidd el jobb lesz..olyan hisztis tudsz néha lenni, hogy az már elviselhetetlen. Legalább egy éjszakára szedj össze valakit..-magyarázza hevesen továbbra is az ő álláspontját.
-Nem is vagyok hisztis!-jelentem ki, de ezzel magam ellen beszélek. Inkább nem is folytatom csak csendben üldögélek. Mondjuk Leticiat, ez egy kicsit sem zavarja, és belekezd annak a mesélésébe, hogy a buliban lesz egy fiú, akiért ő most hú, de nagyon oda van meg milyen jól néz ki.
Ebbe a dologba amúgy sem szólnék bele, mert arra már rájöttünk, hogyha mi pár kapcsolati tanácsokat akarunk adni egymásnak, abból semmi jó nem sül ki.
Amíg ezt kivesézi magával rendesen én körül nézek, hogy megtudjam, velem van e szellembarátnőm. Természetesen igen, a sofőr melletti ülésen nézelődik. Erre a gondolatra elmosolyodok magamban, hiszen eszembe jut, hogy mi lenne, ha az az ember megtudná, hogy elől nem egyedül van.
    Barátnőm pont akkor fejezi be a mesélést mikor az autó begurul az egyetlen üres parkoló helyre, előre adom a sofőrnek a pontos összeget, a morgás miatt nincs borravaló, majd kipattanok én is, követve Lettit.
Egyszer, kétszer körbe nézünk, hogy megtaláljuk a fiúkat, de az óriási tömegben nehéz dolgunk van. A sorban biztos, hogy állnak farkasok, vámpírok és varázslók is, de ennyi tapasztalattal nem tudom megállapítani, hogy ki melyik fajhoz tartozik.
-Helló, csajszik.- jön megölünk egy ismerős hang, amihez ember is társul mikor megfordulunk. Az ölelés ideje alatt megtudjuk az okát, annak, hogy miért nem a sorban állanak, hanem a másik irányból közeledtek felénk. Bob és Andrew megint cigizett.
-Sziasztok.-mosolygunk vissza rájuk egyszerre, majd intünk  a mellettünk kicsit távolabb álló csoportnak, akiket ugyan ismerünk, de nem tartjuk annyira fontosnak az ismeretségünket, hogy együtt bulizzunk.
-Azt javaslom, hogy menjünk a sorhoz.-rakja bal kezét derekamra Bobby, hogy elindítson a megfelelő irányba. Zavartan rámosolygok, majd lépek néhány lépést. Több nem szükséges, mert majdnem az út széléig toporognak a bulizni vágyó fiatalok. A zavarom Letti számára teljesen érthető, más nem valószínű, hogy észre veszi rajtam arcom szín változását, és Bob talán az egyetlen fiú, akire mindketten azt mondtuk, hogy elfogadnánk.. Sötét szeme  és ezzel harmonizáló haja a nap minden pillanatában tökéletesen pihen a fején. Ráadásul van egy olyan tulajdonsága, amiért sok mindenki ölni tudna. A tisztelet. Tiszteli az embereket, ezért az emberek is tisztelik őt. Ez néha többet ér, mint rengeteg pénz vagy ékszer. A Peterson család nem éppen gazdag, szóval anyagilag nem tudott megadni mindent eddigi barátnőinek, de helyette úgy szerette őket, mint senki mást.
    Szerencsére az emberek türelme fogyóban van, ezért úgy döntenek, hogy máshol élik ki magukat, ennek köszönhetően az előttünk várakozók egyre csak csökken, mivel a beléptetés is működik. Perceken belül az vesszük észre, hogy a fehér karszalagot rakják fel a kezünkre. Lettivel csodálkozva nézünk össze, majd a fiúkra, akik csak kacsintanak egyet. Ez azt jelentette, hogy a mai belépést ők állják.
-Hát akkor gyerünk.-emeli fel karszalagos kezét Andrew, majd befut a tömegbe és Letti is követi. A félelem apró szikrája sincs bennünk, hogy elveszíthetjük a társainkat, hiszen tudjuk, hogy hol találhatjuk meg őket.
-Irány a bár pult, mielőtt megisszák a készletet.-megyünk mi is utánuk szép lassan sereg hatókként.
Ahogy közeledünk a pulthoz, a társaságunk másik fele is láthatóbbá válik és ezzel együtt egy érzés is növekszik bennem. Igyekszem a célra koncentrálni, de ellenállhatatlan  vágyat érzek arra, hogy elfordítsam a fejemet. Meg  is teszem, és ekkor meglátom Bobby néhány évvel későbbi énjét.

2. fejezet (1)

Új Barát

Csak mert megvannak a hibáid az nem azt jelenti, hogy nem vagy szép

 -   Zayn Malik

 

Melanie Spoker

Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Egy olyan világban, ahol rengeteg ember rendelkezik szuper képességekkel, én nem. Anyám és Apám is! Anya szellemeket tud idézni, néhány gondolatával Apa pedig a varázslatok mestere. Bezzeg én, egy egyszerű szerelmi bűbáj sem sikerül, sőt igazából semmi. Nagyi azt mondta, hogy legyek türelmes, idővel ki fog derülni, hogy mi az én képességem. De könyörgöm! Lassan 21 éves vagyok, anya ilyenkor már rég a szellemivel haverkodott.
    Ennek ellenére én rengetegszer  próbálkozom, nem adom fel. Tekintve, hogy a suliból ma sokkal később értem haza, nem kell várnom a sötétedésre.
A függönyömet azért elhúzom és az ajtót is gondosan bezárom magam után, hogy ne zavarhasson meg senki. Az idegesség viszont nem segít, ezért le kell nyugtatnom magam...még a végén valami gonosz boszit idézek  meg, és nem tudom elzavarni. Magamhoz veszem a törölközőmet, valamint az ágyamra kikészített melegítő szettet, és a fürdőbe irányítom lépteimet.
Mikor már úgy érzem, hogy lelki állapotom megfelel egy szellem megidézéséhez, kimászok a meleg víz alól, bekenem magam a test ápolómmal, majd felöltözöm és visszamegyek a szobámba.
    A volt legjobb barátnőmet szeretném néhány órára vagy napra visszacsalogatni Grace két éve halt meg, rejtélyes körülmények között. A rendőrök megállapították, hogy depressziójánbak köszönhetően este, mikor már a szülei aludtak kivetette magát az ablakon, de tudom, hogy ez nem igaz. Grace egy cseppet sem volt depis, sőt élvezte az életet és azt, hogy mindenki körül rajongja. Ilyen szépséggel az lett volna a csoda, ha nem teszik ezt.
Gyorsan kapkodom elő a kellékeket, és rendezem el a megszokott helyükre. Legvégén meggyújtom a gyertyákat, és belépek a körbe, magam elé helyezve a képet. Ez az a kép, ami utoljára készült róla, halála előtt néhány nappal . Egy fotós készítette őket, hiszen modellkedett is. A témája a 'halál' volt, ezért fekete-fehérben van az egész, mégis gyönyörű. Miután újra szemem előtt látom, már csukott szemmel is a képet mondogatni kezdem a már jól ismert, latin szövet. Legalább tízszer megismétlem, de semmi.
Idegesen pattanok fel, és ezzel majdnem felborítom  a mögöttem lévő gyertyát is. Kilépek a körből, amivel megszegem a második legfontosabb szabályt. Az első az, hogy soha nem szabad egyedül idézni. Sietve fújom el a gyertyákat, hogy minél előbb leérjek a konyhába és főzhessek magamnak egy nyugtató teát.
Soha nem érdekelt igazán a szabály szegés, de már nekem is eszembe jutott, hogy az egyedüllét miatt nem sikerült. Erre rá is cáfoltam, mikor egyik barátnőmet kértem meg arra, hogy tartson velem. Akkor sem történt semmi, szóval maradtam a magánynál.
A földszintre érve megtöltök egy bögrét hideg vízzel, majd a mikróba helyezem három percre. Az epres teára is Grace szoktatott rá, ez volt a kedvence. Anyu pedig már automatikusan hozza haza, mikor látja, hogy fogyóban van. Két éve minden nap megiszom legalább egy bögrével.
Visszafele lassítok a tempómon, nehogy kilöttyenjen a forró finomság. Péntek lévén nem kell tanulnom, de ha kéne sem tenném, ezért befészkelődök a párnáim és takaróm közé, hogy keressek valami nézhető műsort a tévében. Tudom, hogy ez lehetetlen, de mindig megpróbálom..mindegy is, mert úgysem az köt le, hanem a telefonom nyomkodása, amin próbálok értelmesen beszélgetni az osztály társaimmal. Ez még nehezebb feladatnak tűnik, mint valami nézhető film találása. Főleg, hogy a felének annyi esze sincsen, mint egy tevének.
A földre tekintve veszem észre, hogy mindent úgy hagytam, ahogy oda raktam. Ezt is csak egy váll rándítással hagyom későbbre.
Kisebb megváltásnak bizonyul, mikor a telefonom rezegni kezd a kezemben, a képernyőn pedig a legjobb barátnőm képe jelenik meg, aki szintén az osztályunkba jár.
-Szia Mel, miujság van?-nevet jókedvűen, és a hangok alapján leveti magát az ágyára.
-Szia Letti, pihengetek. Te most értél haza?-utalok arra, hogy nem velem jött el a suliból, így biztos, hogy eddig csavargott.
-Nem, kb. tíz perce.-feleli zavartan, ami azt jelenti, hogy tényleg ez történt, de mielőtt megszólalhatnék folytatja.-Tudod, mostanában nem nagyon voltál velünk sehol, szóval a srácokkal arra gondoltunk, hogy elmehetnék valamerre.-ebben a pillanatban olyat tapasztalok, mint még soha. A hideg átjárja testemet, ezért rögtön az ablakra kapom tekintetem, de az zárva van, mint mindig. Lassan fordítom vissza a fejem, hogy megbizonyosodjak a dolgok normálisságáról. Tekintetem nem ér vissza a tévéhez, mert a szekrényem előtt egy furcsa, de ismerős alakot vélek felfedezni, majd halk víz hangzó suttogás üti meg a fülemet, egy olyan hang, amit utoljára két éve hallottam. Tovább nem figyelve barátnőm beszélve meredek az alakra.
-Ez nem lehet..-suttogom magam elé elképedve. Hihetetlen még soha nem sikerült.
~Nehogy már meglepődj! Te hívtál.-nevet fel jókedvűen. Mindeddig azt hittem, hogy a szellemek szomorúak, de ő ezt az első mondatával cáfolta.~Sokkot kaptál kislány?
-Azt-azt hiszem.-nyelek nagyot, suttogásom közben. A halk beszédem minden egyes szavát meghall, és ezen el is mosolyodik.
~Megidéztél, nem emlékszel?-jön közelebb hozzám, miközben Leticia továbbra sem hagyja abba a mesélést terveiről.-Tudom, hogy szükséged van rám. Amit tudnod kell az az, hogy engem senki nem láthat rajtad kívül. Még anyukád sem.
-De hát anya minden szellemet lát.-értetlenkedek.
~Tévedsz, anyukád csak azokat látja akiket ő idézett meg, vagy maga a szellem keres fel. Ráadásul a rokona vagy,ezzel védettséget élvezek.-mosolyog büszkén, majd végig simít karomon, de csak egy lágy szellőnek érzem.~Menj el Lettivel.
-Jó, hogy mondod.-emelem vissza fülemhez a készüléket.
-...szóval egy óra múlva ott vagyunk érted.-fejezi be a mondandóját. Grece-nek még mindig tökéletes időzítése van.
-Rendben várlak, szia.-teszem le a  telefont meg sem várva, még ő elköszön.
~Na gyere, keresünk neked valami buli ruhát.-biccent a szekrény felé, én pedig felpattanok, hogy kinyithassam előtte az ajtót.
Iszonyatosan régen váltunk el egymástól, mégis olyan, mintha minden napunkat együtt töltöttük volna.
    Nyugodtan lebeg be a két szárnyú szekrényen, majd meglebegteti a bent felakasztott ruhákat.Az biztos, hogy két év alatt rengeteget változott a stílusom, és lecseréltem a ruha táramat is.
~Szép lettél.-mondja miközben tovább nézegeti a kínálatot.~Úgy értem még szebb. .most már  nem tudnék veled versenyezni.
-Mi történt valójában?-pillantok rá átlátszó testére. Csak átnéz válla felett és szomorúan mosolyra húzza száját.
~Holnap mindent elmondok.-nyom a kezembe egy piros, igen csak rövidke ruhát.
-Tudod, hogy anya nem szereti, ha ilyen ruhákat hordok. Úgy érzi, hogy mutogatom, azt ami neki soha nem volt.-hajtom le a fejemet. Ha anyát nem anyának szólítanám, és nem ugyan az lenne a vezeték nevünk, senki nem mondaná meg, hogy mi valami rokonságban állunk. Neki rövid, természetesen szőke haja van, és mindenből picit kapott. Szemben velem, hiszen hajam már szinte fekete és hátam közepéig ér. Az alakomról nem is beszélve. Jóval nagyobb mindenem.
~Erről te nem tehetsz.-erősködik tovább. Ha közelebbről megnézem a ruhát rájövök, hogy igaza van, valóban gyönyörű.
-Te hogyan tudsz megfogni dolgokat? Azt hittem te falon át közlekedsz, meg mindenen átnyúlsz.-nevetek fel hirtelen. Most, hogy ez a pillanat már nem csak a képzeletem, hihetetlennek tűnik.
~Ez nem ilyen egyszerű. Áttudok nyúlni dolgokon, ahogy te mondod.-löki át kezét a nyitott ajtón-De meg is tudom fogni azokat.-fogja meg a fa anyagot, majd becsapja.
-Nem kérdezek többet. -emelem fel mindkét kezemet.-Velem jössz?
~Azt mondtad, hogy nem kérdezel többet, de természetesen.-húzza ki előttem a széket, majd a smink cuccaimat az asztalra helyezi.
-Most is te fogsz sminkelni?-teszek fel még egy kérdést. Mióta azt, mondtam nem kérdezek többet csak azt teszem..
~Nem,  szeretném látni, hogyan boldogultál nélkülem.-Régen minden fontos alkalommal ő tett széppé. Hiányzott. Amint felhúzom a ruhát bebizonyosodik, hogy barátnőm ez alkalommal sem döntött rosszul, ahogy soha sem. A vörös anyag úgy illik testemhez, mintha direkt rám öntötték volna.
Ezek urán Grace kihúzza nekem a széket, hogy nekilássak a kifestésnek. Nem tervezek semmi ütőset, csak egyszerű szem kihúzás, és vörös rúzs. Nem telik bele három percbe az elkészülése, de ennyi idő pont elég, hogy az új szellemem találjon nekem egy fekete magassarkút. Óvatosan küzdöm bele apró lábaimat, majd a tükör felé fordulok.
~Gyönyörű vagy, megtanultad mi áll jól neked.-áll mellém, és végig néz rajtam.
Minden szavát elhiszem, hiszen valóban, a tükörből egy gyönyörűséges lány néz vissza rám, akiről nem tudom elhinni, hogy valóban én vagyok.

1 fejezet (5)

Kiütve

 "Az életkor csak egy szám. Az érettség egy választás."

-Harry Stlyes

A házban sehol senki. Eltűntek. Végig néztem mindenki szobáját, sőt még a pincét is, de nincsenek itthon. Most vagy az történt, hogy kimentek, amint kétlek, hiszen ilyen  időben csak és kizárólag az őrültek mászkálnak ki. A másik lehetőség sokkal borzalmasabb, de valószínűbb is, hogy elvitték Abby-t tanítani.
Rögtön kezembe veszem a telefonomat és Liam-et tárcsázom.
-Hallo?-veszi fel üvöltve.
-Hol a jó édes anyukámba vagytok?-reagálok rá én is hasonlóan, csak én nem a hangzavar miatt.
-Kocsikázunk egyet.-mondja kicsit késleltetve, de nyugodtan.
-Mi az, hogy kocsikáztok? Legalább egy rohadt cetlit írhattatok volna!-járkálok fel alá a szűkös nappalinkban.
-Jól van, na. Arra számítottunk, hogy mire megnyugszol, addigra haza érünk. De ne idegesítsd fel magad újra, igyál valami finomat egy óra és otthon vagyunk.-marad tökéletesen nyugodt borostás barátom
-Igyekezzetek.-fejezem be ennyivel a beszélgetést. Meg sem várom, hogy elköszönjön, csak kinyomom a telefont. Ezután pedig az asztalra dobom. Széttört. Mármint a telefon. Akkor annyira mégsem sikerült megnyugodni, mint szerettem volna.  Váll rándítva indulok vissza a szobámba. Nem izgat a telefonom, majd lesz másik. Annyit úgysem használom, mint az átlagos korom béli tinik. Pontosabban, akik tényleg annyi idősek, mint amennyinek én látszom.
A szobámban rögtön a szétszórt rajzokhoz lépek, és felszedegetnem őket. A nők mindig ismerős, de mégis ismeretlen arcuk van. Mármint, ha van arcuk, túl nyomó többségben, nem rajzolok arcot nekik. Miután újra összerendezve pihennek a fa asztalon, újabb lapot veszek magamhoz és engedem, hogy a kezemet a fantáziám vezesse.
Közel másfél óra kellett, ahhoz, hogy befejezzem, valamint a kóborlók is visszatérjenek az otthon melegébe. Legalábbis mindenképpen melegebb, mint a kinti idő.
-Zayn! Sikerült!-több be a szobámba Abby kopogás nélkül.
-Micsoda?-fordulok hozzá lassan. A látványtól újra sokkot kapok, ma már másodszor. Abby széttárt karokkal vigyorogva néz rám. Ja, és csupa véresen. A fehér trikója, a kék nadrágja, a karja, mindene. Még a haja is, igaz, azon kevésbé látszik, mert az alja amúgy is színes.
Ezek után nem kell elmondania, hogy mi történt. A kocsikázás, azt jelentette, amire először gondoltam. Elvitték Abbyt, hogy kedvére gyilkolászhasson.
-Gratulálok. Most menj és szed össze magad.-morgok rá, tán egy csöppet barátságtalanul, unottan és lenézően. Egészen azt hittem, hogy elég világosan beszéltem, a srácokkal. Miután Abby kihátrál a szobámból én is kifelé veszem az irányt, és a nappali közepén elkiáltom magam.
-Niall!-nem telik bele fél perc, még a srác a kiabálásom helyszínére nem ér.
.Tudom, tudom.-emeli fel rögtön védekezően a kezét. Úgy sejtem, hogy némiképp megijeszti a vérben forgó szemem. -Harry azt mondta, hogy nem fogod észrevenni, ha lelépünk a többiek benne voltak én meg nem akartam kimaradni.-hajtja le a fejét.
-Nem voltam elég érthető?-üvöltök rá.-Azt kértem, hogy MÉG ne engedjük vadászni, mert fiatal. Tanulnia kell, sokat. Nagyon, nagyon sokat.-fejezem be és elfordulok, majd visszaindulok a szobámba, ott nem zavarhat senki. Vagyis egészen addig ezt hittem. Abby úgy rohangált ki és be, ahogy kedve tartja. Minden apró dologért engem zaklat, pedig látja, hogy rajzolok.
A végeredmény egyik eddigi rajzomhoz sem hasonlít, de szép lett. Talán szebb, mint eddig bármelyik.
Ezt a művemet is a többire hajítom, majd a többiekhez indulok.
-Megnyugodtál?-veti rám ideges pillantásait Abby, oké lehet, hogy kicsit gorombábban küldtem el, mint kellett volna. Kérdésére csak egy bizonytalan bólintással válaszolok.
Az igazság az, hogy egy cseppet sem vagyok nyugodt, csak nyugodtabb. Ez sajnos néha nálam, napokba, vagy hónapokba telhet, de az évek során megtanultam kezelni. Ilyenkor keveset beszélek, és rengeteget eszem, ami nagyon nem tesz jót a készleteinknek. De ez még mindig jobb, mintha öldökölni kezdenék.
Durcásan vágom le magam, az egyetlen rám váró helyre és bámulni kezdek a foltot az asztalon. Senki nem beszél, csak bambul.
-Este?-szedi össze minden bátorságát Louis.
-Megyünk.-intézem el ennyivel, és tudomásul is veszik. Az órára pillantok, ami még csak 3 órát mutat. Ráérek, nagyon is ráérek. Gyűlölöm az unalmat, de ebben a helyzetben nem tudok mást tenni. A csapta két táborra szakadt, ami egy kicsit sem jó, főleg, hogy egyedül vagyok ötükkel szemben. Mindenki csendben ül a nagynak egyáltalán nevezhető helyiségbe, ahol lassan vágni lehetne a feszültséget.
Rendben van, hogy nem tudok vidámságot érezni, csak a kapszulák segítségével, de azért szeretem nézni, ha mások azok. Főleg, ha a barátaimról van szó.
-Liam, feljössz?-biccentek a lépcső felé. Jobb esetben megérti, hogy mit szeretnék, rossz esetben fent el kell magyaráznom.
-Persze.-fújja ki a levegőt néhány másodperc gondolkodás után. Nagy mosoly kíséretében lép be mögöttem a rozoga barna ajtómon. Csoda, hogy még egyben van.
-Mit érsz?!-pakolom ki elé az árút, amiből válogathat.
-Huh, ennyi van?-vonja fel a szemöldökét, miközben felvesz egy fekete dobozos bogyót. Csak szótlanul bólintok, majd kiveszem a kezéből, mert én már tudtam, hogy azt akarom. Dark Lights-a látás elhomályosul, majd elsötétül, de azon kívül, mindent ugyan úgy lehet érzékelni. Mintha egy álom lenne.
Liam értetlenül vizsgál, majd ő is bekap egyet, elhelyezkedik kényelmesen és ennyi. Mást már nem látok, csak barátom nyugodt lélegzését hallgatom.
Itt fekszünk kiütve, és ki tudja, hogy mennyi ideig fog ez még tartani.

1. fejezet (4)

4.rész

Eltűntek

   

"Élj gyorsan , szórakozz és légy egy kicsit csintalan. "

-Louis Tomlinson

A látvány ledermesztett. Itt állok, és bámulom a két láncot. Nem tudom felfogni.
A két srác élettelen teste lóg rajtuk. Akkor ezért volt csend. Közelebb lépek hozzájuk, hogy megbizonyosodjak arról, hogy meghaltak. Először Louis elé lépek, akinek a teste sokkal hűvösebb a megszokottnál, de hidegnek egyáltalán nem nevezném. Kicsit megpofozgatom sápadt arcát, de nem reagál. Niallel is megteszem ugyan ezt a mozdulat sort, de sem reagál rá sehogy.
Felfutok a lépcső feléig, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy ők sem tudnak olyan könnyen meghalni, mint ebből a csapatból senki sem.
    -Nagyon viccesek vagytok.-fordulok vissza hozzájuk. Két vigyorgó fiúval találom szemben magam.
-Valld be, hogy megijedtél.-nevet megállíthatatlanul az ír.
-Csak míg le nem esett, hogy nem tudok meghalni magatoktól.-lépkedek vissza hozzájuk és leveszem róluk az ólom súlyú láncokat. Louis azonnal  a pince padlójára kerül, és a hasát fogja a nevetéstől.
-Ez járt azért mert elfelejtetted, hogy itt vagyunk.-bólogat komolyan Niall, de szája sarkában bujkál egy kisfiús mosoly.
-Jó, hát volt egy kis probléma.-intem le őket, és most már velük indulok el a nappali felé.
-Zayn, mi ez a bűz?-fut elém Abby, akit érzékenyen érint a farkas barátaink kellemesnek nem mondható illata. 
-Szia, Niall vagyok.-nyújtja felé kezét az ír srác, hogy bemutatkozhasson.
-Abby.-rázza meg félve a várakozó mancsot, majd Louisszal is így tesz. Csillogó szemekkel mered rá, miközben úgy mosolyog, mint egy vadalma. Remélem nem szeret bele, nem tenne jót neki.
-Gyere, nézzük meg mit tudsz enni.-rángatom meg óvatosan a kezét, hogy elszakítsam egymástól a két tekintetet.
Elindulok a kicsit romos konyhánk felé. Na jó, az túlzás, hogy kicsit, mert a a fél fal ledőlt és ajtó sincs  rajta. Őszintén szólva örülök, hogy áram van ebben a romhalmazban.
    -Te ilyen vért iszol?-nézegeti a kezébe adott Rh-pozitívos  csomagot.
-Mivel embereket nem csapolhatok meg..-vonok vállat és kortyolni kezdem, kimerültem éjszaka.
-Hol van Kloé?-teszi fel az egyetlen olyan kérdést, amit nagyon szerettem volna elkerülni.
-Elkellet mennie.- fordítom félre a fejemet, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznem.
-Vissza fog jönni?-teszi fel a második tiltott kérdést.
-Nem, nem hiszem.-teszem le a kezemben lévő megmaradt folyadékot, és kikerülöm. Nem tudok a szemébe nézni. Egyszerűen nem megy.
    Az étkezőben Niall falatozik jóízűen, abból, amit mi főztünk a  délelőtt folyamán.
-Jó étvágyat.-veregetem meg a vállát miközben elhaladok mellette.
-Köszi, nagyon fincsi. Ki csinálta?-kérdezi tőlem teli szájjal.
-Abby, Liam és én.-mondom büszkén, hiszen az illata is jó. Mivel félig ember vagyok, ezért ehetek rendes ételeket is, de az évek során egyre kevésbé tesz jóllakottá.
-Ügyesek vagytok.-fordul vissza a púposan szedett tányérhoz, én pedig folytatom utamat a szobámba. Azaz csak folytatnám, ha nem ütköznék a lépcső felénél Louis-ba.
-Este megyünk valahova?-biccent az ablak felé, ezzel jelezve, hogy kint igencsak rossz idő van. Dörög villámlik és zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. Pedig reggel még sütött a Nap.
-Kicsit később eldöntjük. Vigyázol Abby-re?-kérem meg, mert nem maradhat egyedül és Lou semmit nem tud, ezért esélytelen, hogy elszólja magát.
-Persze, de történt valami?-néz rám nagy kék íriszeivel, amiben általában játékosság csillog, de most egy kis aggodalmat is vélek felfedezni benne.
-Igen, fent van a Walking Dead következő része.-nevetek rá figyelem elterelés képpen.
Tudom, hogy nem hiszi el, hogy ez az egyetlen oka a nagy sietségemnek, de rám hagyja, amiért hálával tartozom. Mosolyogva veregeti meg a vállamat, majd Abby felé veszi az irányt, aki még mindig a konyhában ebédel.
    Baj az van, meg Walking Dead új rész is, szóval beültem a laptop elé és beütöm a mobil netünk kódját.
Ne is gondolkodjatok rajta, hogy mennyi ideig tartott megtanulni ezeknek a gépeknek a használatát. Lényegtelen is, mert mára minden elektronikus kütyüt biztonsággal kezelek. Még így 721évesen is.
    Már az 5. évad 2. részét nézem, mikor halk kopogást hallok az ajtómon.
-Gyere.-szólalok meg, de tekintve, hogy régóta nem beszéltem hangom a megszokottnál jóval rekedtebb és halkabb. Szerencsére Niall meghallotta és bedugja szőke kobakját az ajtómon.
-Zavarhatlak?-néz rám bizonytalan tekintettel.
-Gyere csak.-állítom meg a sorozatot, és a kép pont egy undorító zombi közeli képénél fagy meg. Kicsit elhúzom a számat, majd látogatómra szegezem kíváncsi tekintetemet.
-Beszéltünk Abbyvel. Nem, nem mondtunk neki semmi konkrétat.-teszi hozzá rémült tekintetem láttán.- Csak a vadászatokról érdeklődött.
-És?-nem értem mire akar kilyukadni, erről úgy tudom már Harryvel is beszéltek és teljesen jól fogadta.
-Velünk akar jönni, csatlakozni akar hozzánk.-hajtja le a fejét.
    Ha a csapatunkban valakit főnöknek lehet nevezni,akkor talán az én vagyok. Semmi ön jelöltség nincsen benne, de az ilyen kérdésekkel mindig hozzám fordulnak, talán ez köszönhető a koromnak is.
-Nem, ezt felejtse el. Nem jöhet velünk, ez veszélyes!-kelek ki magamból, és ahogy felpattanok az ágyról, lendületből felborítom a z éjjeli szekrénynek használt asztalt. A rajzok, amik eddig rajta pihenek, lassan szállingózva és néhol talán gyűrötten érik el a padlót.
-Mi is ezt mondjuk neki, de ő továbbra is vidáman köti az ebet a karóhoz.-üldögél még mindig nyugodtan Niall a fekete fotelben. Hirtelen eszembe jut, hogy milyen régen szereztem már őket, és mennyi gondot jelentettek néha. Ezek után persze a fejemben kiakadok Niall ír nyugodtságán, ami nekem is nagyon jól jönne.
-Menj most el Niall.- biccentek az ajtó felé. El is indul, de a küszöbről visszanéz rám.
-Ha jobban vagy gyere le, ezt muszáj megbeszélnünk.-mondjam, majd kilép.
Magamra hagy, de ugyan úgy érzem a mérhetetlen haragot, dühöt és félelmet.
    Nem szeretném, hogy baja essen, tudom, hogy idővel a segítségünkre lesz, de egyenlőre túl nagy a vér szomja. Veszélyes lenne magunkkal vinni, míg hozzá nem szokik a tubusos vérhez.
Emlékszem én mennyit szenvedtem egy-egy gyógyuló végtaggal vagy csonttal, mert egy idősebb vámpír jóval erősebb volt nálam. 
Most, hogy én már átéltem tudok neki segíteni, ezért nem engedem, hogy elkövessen ugyan azokat a hibákat.
A testem minden egyes részén vannak sebhelyek, emlékeztetnek, de most már tudom, hogy nem lett volna nehéz elkerülni azokat a dolgokat. Ennyivel könnyebb dolga van Abbynek, már feltudom készíteni a picike részeltekre.
    Mire végig érek gondolataimon a bennem levő düh, szinte teljesen eltűnik, ezért neki indulok a lépcső soroknak, hogy megkeressem a hangokat. Vagy a nappaliba vagy a konyhába kell irányítanom lépteimet, ez attól függ honnan szűrődnek ki hangok. De legnagyobb meglepettségemre jelenleg sehonnan...

   

1 fejezet (3)

                                                   3. rész

                                                           Az első sokk

   

 "Az élet kemény , de ha nem lenne az , akkor hol lenne a kihívás ?"

(Zayn Malik)

Ahogy a bár pultnál ülök és már a sokadik nagyon erős piát gurítom le még jobban belemerülök a gondolataimba.
Abby itt maradt a gondjaival és velünk. Miért nem tudom megölni, vagy megbízni valamelyik srácot, hogy tegye meg?
    Harry közel másfél órája foglalkozik a fiatal vámpírral. Nem megy, nem tudok dönteni. Meg kellene ölnöm, de úgy érzem még hasznunkra lehet.
-Minden oké Zayn?-lép mellém Liam, akinek nyilván feltűnt az őrlődésem.
-Ja, Abby-t haza visszük magunkkal.-vágom az asztalra a poharat, bár a bömbölő zenétől ebből semmit nem lehet hallani.-Most!-pattanok fel mellé és biccentek Harrynek, hogy hozza a csajt is.
A srácok kételkedve néznek rám, de Harry boldog is. Új prédát szereztem neki.

    -Miért hoztuk haza?-esik nekem Liam már a saját nappalinkban.
-Nem tudom! Sejtésem sincs. Csak úgy érzem még szükségünk lehet rá.-reagálok hasonlóan, de suttogva, hogy a szobában békésen alvó lány ne ébredjen fel.
Az idősebb vámpírok már nem alszanak, de ő még nagyon fiatal ezért szüksége van rá. A szervezete még tartalmaz emberi vért.
-Szerinted Louis és Niall mennyire fog megvadulni, ha rájönnek, hogy új tagot hoztunk? Abby óriási kockázatot jelent.-kiabál rám miközben a pince ajtajára mutat. Ő nem törődik azzal, hogy más alszik, viszont igaza van. Ebből a szempontból nézve ez nagyon nagy felelősség.
-Oké elismerem, ebben igazad van. Viszont Kloét megöltük.. egyedül maradt.-nézek rá, vagyis mélyen a szemeibe. Igaz rá nem hat ez a vámpíros-bűvölés, de így azért könnyebben megérti a helyzetemet.-Ha mi is elhagyjuk meghal.
-Nem ez lenne a lényeg? Akkor nekünk kevesebb gondunk lenne.-jelenti ki még mindig határozottan.
-Fejezzétek be! Itattok és álmosak vagytok.. pontosabban Liam, te álmos vagy. Menj aludni, te meg csinálj valamit az éjszaka folyamán..Sziasztok.-lép közbe Harry is a beszélgetésbe. A köszönése után hátat fordít nekünk, és felszalad a rozoga lépcsőn.
Liammel csak magunk elé meredünk, nem tudjuk, hogy most mit kéne tenni. Pedig nyilván való, azt amit Liam mondott. Felmenni a szobánkba és pihenni.
Néhány perc habozás után én is megindulok, ahogy mögöttem Payno is. Az ajtóban elmorgunk egymásnak egy "Jó éjt"-et és elvonulunk.
    Az ágyamon fetrengek csukott szemmel, ilyenkor azt kívánom bárcsak tudnék aludni. Kiskoromban tudtam, mert fejlődtem, de mikor ez befejeződött az alvás örömének is vége lett. Pedig nagyon szerettem.
    Borzalmas hangzavarra nyitottam ki a szemem, valamikor reggel hét körül. Melyik idióta kel fel ilyen korán, főleg, hogy kettőkor értünk haza.
A hangok a földszintről jöttek, és akkor sem nyugtattak meg, mikor már a lépcsőn kullogtam lefelé. A tegnapi ruhámba, hiszen egész eddig csak feküdtem.
    -Liam! Ezt nem hiszem el! Tudod, hogy még új vagyok..nem bírom a vér szagát és látványát sem!-hangzik fel Abby hangja kétségbe esetten, mikor a konyha ajtaja elé érek.
-Mi történik itt?-lépek be nyűgösen a konyhába.
-Liam reggelit akart csinálni, de az helyett majdnem félbe vágta a kezét. -magyaráz hevesen Abby.
-Dehogy vágtam!.-ellenkezik rögtön Liam is.
-Li, ez nem játék mutasd!-lépek mellé, hogy szem ügyre vehessem sérülését. a friss vér szaga megcsapja az  orromat és egyre nagyobb késztetést érzek a megrostokolásra.
Szorosan behunyom a szemem, hogy csillapítsam a vérszomjam, viszont ez csak néhány perc elteltével valósul meg.
-Nem fogok bele halni, és mivel a testem tele van a te fajtás vérével rohamosan javul az állapotom.- integet a sérült kezével, ami már majdnem, hogy teljesen begyógyult.
-El is felejtettem.-fújom ki a levegőt nyugodtan és beállok melléjük, hogy összeüssünk valami ételt.
   
    -Csak ti hárman laktok itt?-kérdezi tőlem Abby, akivel éppen az ebédhez terítettünk.
-Louis és Niall!-jut eszembe a két jó madár, akit egész este a pincébe száműztünk, ezért ő nem tudhat róluk.
Lerakom ami a kezemben van. és nagy sebességgel rohanok fel a szobámba.
Hova is raktam? A szürke melegítőmben volt..de annak a zsebébe nincsen. Akkor viszont az előszobában lesz.-gondolom végig a helyzetet és sokkal kevesebb lelkesedéssel, de azért tempósan sétálok vissza, hogy kiszabadíthassam a fogságban lévő barátaimat.
Abby még mindig a nappali és étkező résznek használt helyiségben áll és furcsán méreget mikor kinyitom a pince ajtót, ahol legalább ötven lépcső tárul elém.
Továbbra sem rohantam sehova, mert ők most már megvárnak, viszont feltűnt a nagy csend. Ilyenkor általában óriási hangzavarral szoktak várni.
Viszont, most még a légy zümmögését is rendesen lehetne hallani.
    Gondolataim társaságában érek le a lépcső aljához, ahol minden fejemben lévő dolog megfagy. Ha a vámpírok kaphatnak sokkot, akkor biztos, hogy most sokkot kaptam.

1. fejezet (2)

1 fejezet-2.rész

Vadászat

"Az élet nem mp3, ahol azt játsszák, amit te akarsz, de az élet rádió, ahol azt élvezed, amit éppen játszanak." (Zayn Malik)












-Helló,  bemehetünk?-nézek mélyen a szemébe, hogy megértse mit akarok.
-Természetesen.-bólint, miután  visszaszűkül a pupillája.
    Harry és Liam vigyorogva sétál a több tíz méteres sor mellett, élvezik a helyzetet. Na nem mintha Harrynek sokkal tovább tartott volna.
    Bent még több részeg és drogos ember fogad minket.
A pia és a különböző kábítószerek szaga keveredik a levegőben, ami elég undorító hatást kelt bennem. Nem vagyok egy jó kisfiú, ez tény, de van ami nekem is sok.
    Alig négy métert tettünk meg, eddig. Legalább 7 piros szemű ember táncikál, viszont csak kettő öklendezik Harry szagától. Egészen pontosan a fokhagymáétól. Tényleg borzalmas.
    Mindkettő lány, utálatos dolog lányokat ölni, de ezzel jár, hogy nem csak férfiak lehetnek vérszívók.
Ráadásul újszülöttek, ezt a tekintetükből lehet megállapítani.
    Odalépek az egyik kétségbeesett csajhoz, és mozogni kezdek vele ritmusra.
-Te is vámpír vagy.-szólal meg pár perc után.
-Igen.-bólintok unottan. Nem jó dolog áldozatokkal beszélgetni, de mégsem rángathatjuk ki innen. Feltűnő lenne.
-Meddig tart ez az elviselhetetlen szomj?-mondtam, hogy újszülött.
-Változó, valakinél pár nap, de másoknál évekig is elhúzódhat.
-Remek.-fújja ki a tüdejében tartott levegőt mérgesen. Az agy kerekeim forogni kezdenek, hogy vajon ő is a "csoportba" tartozik e. Csak egy féleképpen tudhatom meg..
-Hány újszülött lett még?-szegezem neki a kérdést. Elég butának tűnik ahhoz, hogy eláruljon mindent, amit tudni szeretnék.
-Sejtésem sincs, amint elég erős lettem megpattantam. Gyűlölöm a vért, rosszul vagyok tőle.-szép kis vámpír az ilyen, ha nem barátkozik meg azzal, hogy a vér számára továbbra is életet ad, akkor néhány napja van hátra.
-Egy italt?-biccentek a pult felé. Megszomjaztam, és kezdem megunni ezt az egyhelyben lötyögést.
- Köszi.-indul meg az előbb mutatott irányba.
-Mit kérsz?
-Valami alkohol menteset.-gondolkodik el.-Amúgy nem egyedül jöttem, valahol itt van Abby is.-néz közbe még én kikérem az italokat. Persze a rengeteg tolongó és részeg ember között nem veszi észre.
-Majd később megkeressük.-ajánlom fel neki nagy lelkűen. Még ha lenne lelkem..-Mi a neved?
-Kloé.
-Nos Kloé, mit tudsz még mesélni nekem az átváltoztatótokról?
-Igazából nem sok mindent. Ednek hívják, fekete haja van és mindig más színű a szeme.-emlékezik vissza a nem rég történt eseményekre.
-Mint minden vámpírnak.-kacsintok rá.
-Most az enyém milyen?-tágítja ki szemét és kíváncsian várja a válaszomat. Mintha a neon fények között olyan könnyű lenne megmondani.
-Mivel még csak néhány hónapos lehetsz, ezért gondolom piros.-a fiatal vámpírok szeme a vérre vágyás miatt piros. Legalábbis azoknak, akikkel eddig találkoztam.
-Tegnap előtt voltam fél éves!-jelenti ki büszkén.
-Egy már nem leszel.-suttogom magam elé, hogy ne hallja, de nem is velem van elfoglalva, hanem egy lánnyal aki éppen Harold barátommal táncol.
-Ő Abby, atya ég! Hogyan tudott összeszedni egy ennyire jó pasit?!-ámuldozik. Ó, ha tudná a tervünket, biztosan nem lenne ilyen szinten elájulva tőle.
-Szóval, ha jól értem, akkor én nem vagyok elég dögös?-húzom fel kérdőn az egyik szemöldökömet.
-De..vagyis nem..-zavarodik bele mondandójába, mire felnevetek.
-Hagyjuk, megyek beszélek Harryvel, várj még itt.-indulok göndör hajú barátom felé, de azért visszanézek, hogy láthassam, ahogy Kloé álla leesik.
    -Beszélhetünk?-lépek Harry mellé.
-Persze.-biccent, hogy menjünk kicsit arrébb.
-Ő ott Kloé, szép meg minden, de borzalmasan buta, ráadásul újszülött.-közlöm vele.
-Segítsek?-sandít rám fél szemmel, még a másikat az előbb említett vörös csajra szegezi. Arcán látom, hogy nem éppen arra gondolt, ami kellett volna.
-Köszi, menne egyedül is, de meg kell ölnünk.-mosolygok rá kedvesen.
-Nem tűnik veszélyesnek..-fordít hátat neki, vagyis helyet cserélünk.
-Nem?!-nézek kérdőn Harryre, majd Kloé irányába biccentek.
-Segítek.-tapogatja a fekete inge alá rejtetett karót.
Abby sem marad őrizetlenül, Liam próbál vele táncolna. Tényleg csak próbál, de  ő  mégis hol a fenében volt az előbb?
-A, helló. Kértek?-tolja felén a srác véres nyakát. Tényleg nem veszélyes...
-Köszi, nem élek ilyenekkel.-rázza Harry a fejét, de ezer wattos mosolya továbbra is az arcára fagy.
-Akkor mivel táplálkozol?-kerekedik ki a lány szeme és közelebb tántorog Harryhez. A srácnak nem lehetett alacsony a vér alkohol szintje. Ráadásul Harold fél perce sincs itt és máris felfedte emberi mivoltját.
-Hát nem vérrel, és főleg nem emberivel. -suttogja, de ebben a hangzavarban az ordítás számít annak.-Ki jössz velünk?-kacsint rá, amitől persze elolvad. Jó taktika.
Kloé, egy óriásit nyel és bizonytalanul bólint.
    A hátsó ajtót használjuk, ami, ahogy az lenni szokott egy sötét sikátorba vezet. Harryvel a lány háta mögött maradunk, és társam egy váratlan pillanatban megöleli. Kloé persze, rögtön megörül és csak akkor esik pánikba mikor elé sétálok karóval a kezemben.
-Mit akartok?-pislog nagyokat.
-Nem fog fájni..sokáig.-nevet gonoszan Harry a fülébe, majd bólint és én átszúrom gyenge testén a fa darabot.
    A fiatal lány teste élettelenül hullik a földre, ami hirtelen rossz érzéssel tölt el. Vagy inkább egy megérzéssel.
-Köszi, a másikat majd később.-bámulok a nyíló ajtóra ahol Liam lép ki, de amint meglátja, hogy nemlegesen rázom a fejem visszatuszkolja Abbyt. Remélhetőleg nem látott semmit.
    Tudom, hogy holnap legalább ötezer kérdésre kell majd választ adnom, de nem érdekel . Ez olyan vámpír dolog. Abbyt, ma nem ölhetjük meg.

1. fejezet (1)

1 rész-Rabságban

 

"Tanulj a tegnapból , élj a mának és reménykedj a holnapban." (Zayn Malik)

   


















Csendes nyári nap. A szobám fogságában, legalábbis nap közben. Hiába fedeztek fel, már minden féle kütyüt, hogy kimehessünk a Napra, én nem hiszek bennük.
Próbáltam már, a Nap úgyis szétégette a bőrömet és alig vártam, hogy árnyékba érjek.
Ilyenkor- ha sokáig marad a jó idő-, a srácok gondoskodnak rólam.
Miattam költöztünk Londonba, itt sokszor esik és szinte mindig be van borulva. Kivéve most. Lassan egy hete tűz a Nap. Az éjszakai élet pedig túl pörgős, hogy vadásszunk, vagy egyáltalán kitegyem a lábam innen.
Ne értsétek félre, nem finnyás vagyok. Egyszerűen nem tudom elviselni az ilyen éjjeleket, főleg mivel semmi különleges dolgunk nincs.
Megpróbáltunk vadászni, kis híján mi haltunk meg. A fiatalok mostanában nagyon rákaptak a színes lencsékre-természetesen főként a pirosra-, ezért még nehezebb.
    A vérszívókat szemükről és fogukról lehet legkönnyebben felismerni. Na most..ha nem nyitják ki a szájukat, akkor marad a szemük.
Mielőtt rájöttek volna a szem-szín változtatásra könnyű dolgunk volt, csak besétáltunk és figyeltünk. A tűzpiros íriszek szinte rögtön lebuktatták őket.
Legalább is  addig az éjszakáig.
    Kicsalogattuk a vámpírnak hitt lényt, de mielőtt megöltük volna felfedte valódi énjét. Egy ember. Vörös lencsékkel.
Elfeledtettük vele az incidenst és elengedtük.
    Közel egy hete nem ettem semmit, este elkéne mennem a közeli vér bankba, de múlt hónap óta nagyon megcsappant a készletük.
Ebből is sejtjük, hogy rengetek újszülött érkezett a városba. Ők még nem elég erősek, hogy élő embert csapoljanak meg, ezért kapnak tubusos vért.
 A semminél többet ér, de az igazit meg sem közelíti.
    -Zayn!-kiabál valaki az ajtóm elől.
Gyorsaságomnak köszönhetően ott termek és kitárom látogatóm előtt az ajtót.
-Liam?!-hunyorgok rá, mert a hirtelen betörő fény megvakít.
-Hoztam neked enni, hogy nehogy legyengülj. Holnap elvileg már jó idő lesz.-azaz rossz,.
-Ja, egy hete ezt mondogatják. Bejössz?-állok arrébb, hogyha szeretne beléphessen.
-Kösz.
-Én kösz, haver. Kezdtem éhen halni.-nevetek fél és néhány másodperc múlva Liam is velem nevet.-Kérsz valamit?
-Mid van?-húzza izgatott mosolyra a száját.
-Bogyók és pia.-milyen izgalmas, nemde? Drogos-piás vámpír, és haverja, aki ember.
-Idd meg, aztán meglátjuk.-szemlélte a kapszulákat.
    Pozitív , a kedvencem. Minden kortyát kiélvezem és érzem ahogy testem új erőre kap. A végén pedig úgy érzem, mintha egy egész hadsereggel elbírnék. Persze ez közel sem igaz.
    -Megittad már?-sürget az ember.
-Ja, választottál?-nézek rá, szemeim minden bizonnyal vörösen izzanak, ezért hátrál néhány lépést.
-Félelmetes vagy!-közli velem remegve. Soha nem látott még inni, mindig csak letette és elment.
-Tudom, meg van?-kérdezek rá még egyszer elterelés képpen.
-Az a színeset választom.-bök a bogyóra.
-Rainbow, csodálatos élményben lesz részed.-ez a drog elszínesíti a látást és mindent a szivárvány színeiben látsz. Hihetetlen, de így van. Úgy érzed, mintha minden a te akaratod szerint lenne, ezért, akár az ablakon is kiugrasz, abban a hitben, hogy tudsz repülni.
    -Ez rohadt jó! Én vagyok superman!-kiabál néhány perc elteltével barátom, mikor elkezd hatni a gyógyszere. Idő közben én is bevettem egyet, nem nagy dolog. Csak jól érzem magam tőle.
-Azért ne próbálj meg repülni, te nem tudsz denevérré változni.-figyelmeztetem halandó mivoltára. Persze én sem tudok bőr egérré változni és szelni az eget, de sokan ezt hiszik, és ide illő volt.
Inkább levágja magát a fekete fotelembe, s onnan élvezi a gyógyszer hatását.
    -Miért nem iszol emberi vért?-szakítja meg a csendet.
-Azt iszom.-a vér bankban emberi vér van, csak elrakják.
-Úgy értem igazait. Engem is simán megölhetnél..még sem teszed.-rázza értetlenül a fejét.
-Nincs rá szükségem, a tasakos vér életben tart. Szóval még az van, nem fogok ártatlan emberekből vacsorázni.
-De számodra én a világ legrosszabb embere lehetek. Ölöm a fajtádat!
-Ne felejtsd el, hogy én is ezt teszem.-emlékeztetem erre az apró részletre, ami elég fontos.
-Ez igaz, de miért? Családi hagyomány?
-Mondhatjuk úgy is. Nagyapám vámpírvadász volt, Apám meg vámpír.
-Szélsőségek.-ingatja fejét bosszúsan. A szemén látszik, hogy rengeteg kérdése lenne még, de nem teszi fel őket. Ezt értékelem, mert utálok a múltamról, valamint a családomról beszélgetni.
-Zayn! Kopognak!-szólít fel Liam. Mostanában eléggé elmerülök a gondolataimban.
-Most ki jött?-nézek furcsán az emberre. Rajta kívül nem nagyon szoktak hozzám jönni, vagy legalább is nem kopognak.
    Újra az ajtónál termek, hogy megnézhessem új látogatómat, szőke hajú és kék szemű ír srácot.
-Mi történt?-kérdezem tőle félve, mert remeg és szemei vérben úsznak.
-Teli Hold lesz és már most rosszul vagyok, Louissal együtt.-ordítja kétségbe esetten, mondjuk szerintem csak sima beszédnek szánta.
-Nyugodj meg, segítek. Menjünk le!- Utunkat a pincébe vesszük és Liam is velünk tart.
-Szedjük fel a hibrid srácot is.-biccent a kanapén görnyedő fiú felé. Niall és én óvatosan közre fogjuk, mert, ha a hibridünk bevadul csak mi ketten tudjuk megállítani.
Veszélyes vele együtt élni, de mivel ő is csapattag megtanultuk kezelni az ilyen estéket is.
    A pincébe érve mindkét srác elfoglalta a helyét, bár Niall már nem tűnt túl veszélyesnek. Nála még csak a hullámok vannak meg.
-Siessetek!-zörgeti meg a láncát Louis. Mellélépek és pár rutinos mozdulattal az  öt centi vastag láncok rabságába zárom.Próbáltuk a szobájukba csukni őket, de Niall három perc után tört ki onnan megcélozva a hűtőt. Még jó, hogy emberekben vagy bennünk nem tettek kárt, ezek után, viszont nem csoda, hogy teljes együtt működéssel lépnek a láncok közé.
-Köszi.-szűri fogai közül Lou, mert már a beszéd is nehezére esik.
-Te jössz.-lépek Nialler mellé.-Bár most nem tűnsz veszélyesnek.
-Ne kockáztassunk.-rakja fel magára az egyik karperecet, majd felém nyújtja másik kezét, hogy folytassam.
-Hozz valami kaját, farkas éhes vagyok!-kiabál utánam, mikor már a lépcső felénél járok.
    Felszaladok a konyhába, hogy ír barátunk nehogy éhen haljon a fogságban, bár tudom , hogy erre semmi esély. Rengeteget evett. Ma is. Összeütök neki néhány egyszerű szendvicset majd visszasietek.
-Tessék.-rakom le elé, de ő csak bámul rám nagy kék íriszeivel.
Ja, hogy leláncolva nem tud enni.-Nem megy szöszi?-húzogatom előtte a tényért, ami alapból hát borzongató hangot ad ki, de az ő farkas érzékeinek őrjítő lehet.
-Ne szívass, oké?-néz fel rám a tányér követéséből. Szemi teljen sötétek, és a hangja is teljesen más.
    Gyorsan kinyitom az egyik bilincset, ő pedig úgy esik neki az ételnek, mintha egy hónapja egyáltalán egy falatot sem ehetett volna.
Niall alapból sokat eszik, de ilyenkor főleg nagy étvággyal rendelkezik. Szerintem egy McDonald's napi étel mennyisége sem lenne elég neki.
-Készen vagy?-nézek vissza rá pár perccel később, mikor már majd nem a tányért nyalogatja.
-Ahha, köszi.-emeli vissza a kezét. Soha nem kötöttek még le ugyan abba a pózba 1óránál  tovább, de az is borzalmas volt. Nekik közel 24 órát kell kibírniuk így.
    Felmerülhet a kérdés, hogy ha minden honnan le kell lépnünk akkor visszük magunkkal az eszközöket is?! Igen. Sajnos muszáj, mert ezek nagyon ritka holmik. Bár ez a repülőkön néha problémásabb, kénytelenek vagyunk megoldani.
Liam és Harry, akit megjegyzem jó pár napja nem láttam, de nem akarom tudni, hogy hol volt, a kanapén vártak. Nem teszek szemre hányást nekik,a miért nem jöttek le velem. Ők végtére emberek, ráadásul én sem szívesen járkálok le hozzájuk. Még jó, hogy ez csak egy éjszaka náluk.
    -Valami ötlet, hogy mit csináljunk ezen a dög meleg, de azért csodálatos nyári éjszakán?-teszi fel a kérdést Harry.
-Itthon tervezel lenni?-tettetek meglepettséget.-Amúgy már nem sokáig lesz ilyen idő. Estére óriási vihart jósolok.
-Akkor vadászni kéne, tuti van egy új csoport. Értem én, hogy az első pár hónapban elviselhetetlen a vér szomj, de a mennyiség, ami eltűnt az elég lenne egész Londonnak. -hadonászik Liam a kezével, ami elég viccesen néz ki.
-De hogy szúrjuk ki a valódi vámpírokat?-utánozza Harry, Liam mozdulatait.
-Liam ezüsttel, te pedig fokhagymával.-mutogatok rájuk.
-És ön vámpír uraság?-húzza fel kíváncsian szemöldökét Li.
-Mivel köztudottan nem bírom egyiket sem, tőlem egy szépen kidolgozott karót kapnak egyenesen a szívükbe.-húzom gonosz mosolyra a szám.
-Sajnálnod kéne a fajtádat..pusztul!-nevet értetlenül Harry.
-Egyszer már elmondtam nagy vonalakban, hogy mi történt-váltanak át szemeim vörösbe, és érzem, ahogy testemben szétárad a méreg.
    Ez is egy érdekes dolog, mert például a haragot érzem, viszont a boldogsághoz már kellenek a kis piruláim.
-Nyugi haver, mikor indulunk?-hátrál tőlem egy kicsit.
-Fél tizenegykor, a szokásos öltözékben-engedem el megfeszült karomat, aminek hatására szemem is világosodik.
    Este hét óra van, ami az jelenti, hogy rengeteg időm maradt, szóval megnézek egy filmet, vagy felhozok egy csajt.
A filmet választom, mert péntek lévén az összes fincsi csaj készülődik az esti buliba.
A polcomhoz sétálok és megnézem az első, vagyis idő rendben az utolsó filmemet. Lucy, még nem láttam, csak feldobtam.
    -Mit nézünk?-ront be a szobámba a másik két srác.
-Hát én mindenképpen Lucy-t, ti nem tudom.- fordulok feléjük, de addigra ők már az ágyamon keresik a megfelelő pozíciót. Szóval együtt filmezünk, jó tudni.
   
    Ritka eset, mikor Harry betudja fogni a száját 10 percnél tovább, de ez most ilyen volt. Hazza másfél órán keresztül csendben meredt a tévém képernyőjére.
-Skacok!-lengetem meg szemük előtt a kezem, mikor már a stáb lista megy, de még nem mozdulnak. Persze erre mindketten riadtan néznek rám.-Menjetek készülődni, meg enni. Már fél kilenc van.-magyarázom nekik, de ők csak egyenletes léptekkel sétálnak ki a szobámból és kételkedek benne, hogy az idő alatt egyáltalán pislogtak-e.   
    Én a konyha felé veszem az irányt, hogy újra egyek és a két zombinak is készítsek valamit. Például két üveg vámpír vért.
Leülök a bár pulthoz, mert sokkal kényelmesebb így enni, mint a konyha közepén állva, és lassan kezdek kortyolni a már kihűlt folyadékból.
-Van még erőnk?-ugrik le Harry az utolsó néhány lépcsőfokról.
    -Van, oda raktam a konyha szekrényre.-pillantok a konyha órájára, ami lassan a fél tízet mutatja. Jól elszaladt az idő, mintha még csak most ültem volna le enni.
-Felmentem!-kiabálok a srácoknak, hogy ne keressenek, bár ahogy látom nem hiányoznék nekik, mert nagyon el vannak foglalva az ivással.
A szobámban bele vetettem magam a szekrényembe, hogy valami buli ruhát keressek. Tökéletes ruházatot találtam ki, már csak meg kell találni a hozzávalóit. A fekete farmerem hamar a kezembe is akadt, de a lila pólóm sehogy nem akart elő kerülni.
-Zayn megkapom a..-lép be a szobába Liam, de gondolom meglepte, hogy egy szál fekete farmerben kutatok, szinte teljesen bebújva a szekrényembe.
-Mit kérsz?-bújok egy kicsit kijjebb.
-A fekete full cap-edet.-mondja-te mit keresel?
-Azt a pólót, de mindegy húzom a feketét.-nevetek, mert tudom úgysem lenne hajlandó levenni. Nem éri meg veszekedni.
Odaadom neki a sapkát, amit magának is levehetett volna, és egy köszönöm után távozik a szobámból.
Beleugrálok rendesen a nacimba és becsatolom az övet, mert képes lenne vámpír ölés közben leesni rólam.
Ezek után a fürdőbe vonulok, hogy megcsináljam a hajam. Csak nekem van saját fürdőszobám, de csak azért, mert a többiek nem vállalták, hogy másfél órát várjanak rám, pedig szerintem ez nem is olyan sok.
    A végeredmény tényleg nagyon jó lett, úgy nézek ki mint egy 21 éves. Jó végül is annyi vagyok... 721.
Az óra kereken 22.30-at mutat mikor leérek, de a társaimnak még semmi nyoma.
Csak érdekes hangokat lehet hallani a lépcső tetejéről. Na jó, pont úgy hangzik, mintha valaki óriási erővel kapaszkodna bele a fa korlátba, ami recsegve törik össze érintése alatt.
    -Mi van veletek?-pillantom meg a srácokat, akik csak nagy nehézségek árán érnek mellém.
.-Szerintem kicsit több vámpírvért ittunk, mint kellett volna.- áll meg vigyázzba Harry, hogy nehogy kárt tegyen még valamiben.
.Oké, meddig fog tartani ez? Semmit nem tudok úgy megfogni, hogy ne törne össze.-bosszankodik Liam, elég jogosan.
-Egy darabig még biztos, tudjátok a mi vérünk beépül a tiétekbe és majd csak akkor múlik el ez, mikor kitisztul a szervezetekből. De ne aggódjatok megszokható.-mosolygok rajtuk jó kedvűen.
-Megszívtuk Nialler, te vezetsz Zaine.-dobja nekem a kulcsot Harold, de elméretezi a méretet, így nemes egyszerűséggel átdobja az ajtón található ablakon.
-Holnap elrendezzük.-legyintek rá, és előre engedem őket, hogy biztonságban tudjam a házunk többi részét.
    A sötétített ablakú kocsiban oda adom neki a fegyvereiket, valamint egy-egy műanyag poharat.
-Mit csinálja vele?-bosszankodik már megint Hazz.
-Próbáld meg nem összenyomni, Red Kingben nem hiszem, hogy örülnének, ha össze törnéd a poharakat.-indítom be az autót és a helyes irányba indulok.
    Húsz perccel később, már a parkolóban keresek valami normális helyet. Ennyi idő alatt a srácok is begyakorolták a finom mozdulatokat.
-Itt rengetegen vannak! Rohadt nehéz dolgunk lesz..-rázza a fejét Liam, és igaza van. Kint legalább háromszáz ember és vámpír várja, hogy bejuthasson.